A magyarok 93 százaléka úgy gondolja, hogy az országban nem létezik munkahelyi biztonság, ami még Chile, India és Törökország eredményénél is rosszabb – közölte a Randstad nemzetközi személyzeti tanácsadó a második negyedéves felmérésének adatait kedden az MTI-vel.

Görögország, Magyarország, Spanyolország a sorrend hátulról

A 32 országra kiterjedő felmérés eredményeit a Workmonitor című kiadvány foglalja össze. Ebből kitűnik, hogy a görögök után a magyarok közül gondolják a legtöbben, hogy a hazájukban nem létezik munkahelyi biztonság. A harmadik helyen Spanyolország áll, így ez a vélekedés valószínűleg a gazdasági válság által érzékenyebben érintett országokban elterjedtebb. Szlovákiában 11, az Egyesült Királyságban 12, Németországban pedig 35 százalékponttal alacsonyabb a munkával kapcsolatos bizonytalanság, mint Magyarországon.

A magyarok fele elhagyná az országot egy jó állásért

Magyarországról többen költöznének külföldre egy jó állásért, mint a közép-európai régió többi országából, a megkérdezettek 48 százalék költözne el, ha kapna megfelelő állást egy másik országban. A lengyelek közül 34 százalék, a szlovákoknál 32 százalék, míg a cseheknél csak 30 százalék hagyná el a hazáját a jobb munkalehetőségekért.

Nem hoznának béráldozatot az állásukért

Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az aránya, akik lemondanának a fizetésük egy részéről az állásuk megmaradásáért cserébe. A magyarok közül mindössze 15 százalék lenne hajlandó ilyen áldozatra, míg a régió többi országában ez az arány 30 százalék felett van.

Az ideiglenes szerződés csak a fiataloknak való

A magyarok bizonytalansága a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos bizalmatlanságban is tetten érhető: mindössze 58 százalékuk gondolja, hogy egy határozott idejű állás ugródeszkát jelenthet a hosszabb távú munkaszerződéshez, míg például a lengyelek közül 88 százalék vélekedik így. Bár 10-ből 9 magyar inkább aláírna egy határozott idejű szerződést, mint hogy teljesen munka nélkül maradjon, a többség véleménye szerint ez a megoldás inkább csak a fiataloknak való.

forrás:mti