Irigylésre méltónak tartja a magyar kormánynak az igazságos közteherviselés érdekében tett intézkedéseit, azaz a multikra és a bankokra kivetett különadót, illetve a rezsicsökkentést Alfred Bujara. A lengyel NSZZ Solidarnosc központi vezetőségének a tagja, aki a börtönt is megjárta szakszervezeti tevékenységéért, a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, szeptemberben négynapos sztrájk- és tüntetéssorozatot tartanak a szakszervezetek, hogy felhívják kormányuk figyelmét arra: nem csak Brüsszel és az EU elvárásai szerint lehet cselekedni. Bujara nem hagyná annyiban, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom nevüket és logójukat használja.

– Tudta, hogy Magyarországon is létezik egy Szolidaritás nevű szervezet, amely nem csak a nevét, de még a logóját is önöktől kölcsönözte, vagy inkább lopta? És ami talán még ennél is szomorúbb, hogy ez a szervezet olyan erőkkel működik együtt, amely ellen annak idején az igazi Szolidaritás létrejött?

– Igen tudok róla, ellenőriztem is a gdanski központunkban, hogy ezzel kapcsolatban született-e valamiféle állásfoglalás. Ugyan minket nem kerestek meg, így nem is egyeztünk bele, hogy a jelképünket használják, de az elején, amikor tudomást szereztünk az esetről, még azt hittük, hogy egy szakszervezetről van szó. Csak később derült ki, hogy egy politikai szervezet – amely mára már egy pártszövetség egyik tagja – használja az emblémánkat. Ez nagyon tisztességtelen eljárás annak fényében, hogy a magyar Szolidaritás egészen más beállítottságú, mint a mi szakszervezetünk. Ezért a jelképért a 80-as évek elején sokan a vérüket ontották, sokan börtönbe kerültek, akárcsak én.

– Mindezek fényében tesznek-e lépéseket, vagy ez a helyzet már így marad?

– Szerintem ezt nem szabad annyiban hagyni. A legjobb talán az lenne, ha valaki Magyarországról írásban tájékoztatná a gdanski központot az ügy hátteréről, és akkor az országos bizottság elé lehetne terjeszteni az ügyet, hogy kivizsgáljuk, és megfelelő választ adjunk rá. Tény, hogy a jelképünk nem egy márkajelzés, amit Európa-szerte levédethetnénk, ugyanakkor az sem engedhető meg, hogy azt bárki, bármire felhasználja.

– Szakszervezeti vezetőként hogyan látja a magyar kormány lépéseit, miszerint az igazságos közteherviselés érdekében különadót vetett ki a multikra és a bankokra, illetve, hogy csökkenti a rezsiket, a családok megélhetési költségeit?
– Csak azt lehet mondani, hogy ezek irigylésre, tiszteletre méltó intézkedések, amelyekből világosan látszik, hogy a magyar kormány a szegények, a társadalom felé fordul, alapvető törekvése, hogy az embereken segítsen. Lengyelországban sajnos pont fordítva haladnak a dolgok. Nálunk a gazdagokat támogatja a kormány azzal, hogy a válság terheit éppen a szegényekre hárítja, miközben a multinacionális cégek, láncok és a bankok kiviszik az országból a profitot, az osztalékot, ami nem fair. Csodálatra méltó, hogy Magyarország fellépett ezen állapotok ellen, sajnos, mi, egyelőre hiába vetettünk fel többször is hasonló elképzeléseket. Elfogadhatatlan, hogy a kelet-közép-európai államokra egyesek úgy tekintenek, mint pénzszerző gyarmatokra, ahol bármit megtehetnek a munkavállalókkal. Lengyelországban a multinacionális kereskedelmi láncoknál a személyi költségek négy, maximum nyolc százalék körül vannak, míg ugyanezek a cégek Nyugat-Európában tizenhat százalékot fordítanak ugyanerre. Ez a példa is jól bizonyítja a kelet-európai munkavállalók kihasználtságát, mint ahogy az is, hogy a multiknál bevett gyakorlat a munkaidőn túli foglalkoztatás, illetve az úgynevezett mobbing alkalmazása, ami ok nélküli, viszont szándékos pszichoterrort jelent.
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

– Amióta viszont a kormány megtette ezeket a lépéseket, Magyarország mindenféle ürüggyel – mint például az alkotmánymódosítás – állandó nyomásnak, támadásnak van kitéve az EU részéről. Mit gondol erről?
– Lengyelországban is hallottunk erről, de azt hiszem, ebben a kérdésben az a legfontosabb, hogy a társadalom, az emberek többsége támogatja a kormányt törekvéseiben, ami hatalmas előny számára. Mint említettem, Európa ma két kategóriára, „A” és „B” kategóriára oszlik, utóbbiba sajnos mi, kelet-európai, posztkommunista országok tartozunk. Amikor beléptünk az EU-ba, azt gondoltam, legfeljebb tíz év, mire elérjük a nyugat-európai életszínvonalat, ám ahogy telt az idő, bebizonyosodott, hogy ez nem valósul meg. Nagyobb baj sajnos, hogy a fiatalok jövője is teljesen bizonytalan, óriási körükben a munkanélküliség, alig van rá esély, hogy a saját lábukra állhassanak. Az EU-n belüli különbségek lefaragását, az emberek többségének érdekét szolgáló lépésekhez társadalmi támogatottságra van szükség, amivel a magyar kormány szerencsére rendelkezik.

Forrás: Magyar Nemzet, Bákonyi Ádám