Budapest, 2017. augusztus 22., kedd (MTI) – A kereskedelemben működő ágazati párbeszédbizottság összehívását kezdeményezte a MunkástanácsokOrszágos Szövetsége (MOSZ) és annak egyik tagja a  Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) az ágazatban (például a Tescónál) kialakult bérfeszültségek, létszámhiány, a magyarországi kereskedelmi ágazat problémáinak megoldása érdekében – mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Munkástanácsok elnöke szerint az érintett munkáltatói érdekképviseletek a kezdeményezésben partnerek, így vélhetően szeptember elején, közepén kezdheti meg a munkáját a bizottság.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a Tescóval folytatott bértárgyalásokról elmondta: a KDFSZ 25 százalékos béremelést követel, ami 14 milliárd forint ráfordítást jelentene a cég számára. Azt is elvárják, hogy a munkavállalói létszámot 15 százalékkal emelje a cég. Az ágazati párbeszéd bizottságban a feleknek lehetőségük van rá, hogy a problémáikra (bérek, létszámhiány, munkakörülmények) ágazati kollektív szerződés formájában találjanak megoldást – hangsúlyozta.