image_pdfimage_print

A JÁRVÁNY IDEJÉN SENKI SEM KAPKOD – IDÉN A MINIMÁLBÉREKRŐL IS DÖNTENI KELL

 
A szokásosnál jóval később indulhatnak az idei bértárgyalások a versenyszférában a járvány okozta bizonytalanság miatt. Az idén az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenlegi, két évre szóló megállapodás 2020-ig szól.

– A járvány miatt az idén a megszokottnál később kezdődnek az országos bértárgyalások. Az első egyeztetésekre várhatóan október végén kerülhet sor – mondta megkeresésünkre Palkovics Imre. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a járvány miatt továbbra is nagy a bizonytalanság, ezért a szakszervezetek sem tartják életszerűnek, hogy szeptemberben érdemi tárgyalások indulhassanak a jövő évi minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. Érdemi egyeztetésekre várha­tóan a harmadik negyedéves mutatók alapján kerül sor. Az elnök elhúzódó év végi egyeztetésekre számít. Felidézte: az elmúlt évek egyeztetésein is nehezen jutottak eredményre a szo­ciális partnerek, az idén a koronavírus miatt kialakult helyzet és a gazdasági életben jelen lévő bizonytalanság tovább nehezítheti a megállapodás létrejöttét. Az egyezség ugyanakkor elkerülhetetlen, mivel a 2018 végén megkötött bérmegállapodás 2020-ig szól, a kormány pedig a tapasztalatok szerint nem kíván beleszólni a szociális partnerek egyeztetési folyamatába.

Továbbra is a bizonytalanság határozza meg a versenyszféra szereplőinek mindennapjait, az adatok szerint ráadásul a járvány ismét erőre kapott. Ezért az őszi bértárgyalások várhatóan csak késő ősszel kezdődhetnek el érdemben – közölte megkeresésünkre a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ). Kiemelték: a következő hetek sorsdöntőnek bizonyulnak, mivel a járvány hazai terjedése mellett a nemzetközi helyzet is kihatással lesz az eredményekre. Jelenleg eltérő a vállalkozások, elsősorban az iparban működő cégek helyzete: sok szereplő az elmaradt tavaszi megrendeléseket pótolja, olyan cégekről is tud ugyanakkor a képviselet, ahol elmaradnak a megrendelések.

Nagy létszámban szerencsére továbbra sem küldenek el munkavállalókat, ám előfordulnak olyan vállalkozások, ahol – kis létszámban ugyan, de – karcsúsítanak.

Az MTSZSZ hozzátette: egyelőre a szakszervezeti oldal sem alakította ki álláspontját, mekkora fizetésemelésre lenne szükség jövőre, a képviselet ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlen a keresetek további növelése.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatain nem látszik a keresetek emelkedésének megtorpanása. Elemzők szerint az adatok leginkább a korábbi bérmegállapodások szerint végrehajtott emelések miatt kedvezők, és azért, mert az alacsony keresetű munkavállalók veszítették el a járvány miatt az állásukat. Abban mindenki egyetért: ha a korábbinál kisebb mértékben is, de a keresetek emelkedése reálértéken is folytatódik a következő években.

Forrás: Magyar Nemzet