Már az idén átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak fizetése, a dolgozók összesen 30 százalékos bérfelzárkóztatásra számíthatnak három év alatt – értesült a Magyar Idők. A bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott új konzultációs fórumnak, a közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett fél részt vesz.

A MÁV már ma megállapodhat a szakszervezetekkel, de a közös javaslatot a kormánynak is el kell fogadnia. Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél.

Hároméves, középtávú bérrendezési programot javasolnak a munkavállalói érdekképviseletek, a foglalkoztatók, valamint a kormányoldal képviselői is az állami cégek alkalmazottainak. Ez átlagosan 30 százalékos emelést eredményez 2019-ig bezárólag az érintett területeken, tehát a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, a vízközmű ágazatban, valamint a rehabilitációs intézményeknél.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére kifejtette: az idén a korábbi évektől eltérően más mederben folynak az egyeztetések, ugyanis az érdekképviselet kezdeményezésére megalakult a közszolgálati vállalatok konzultációs fóruma (kvkf). A felek a tegnapi ülésen egyetértettek abban, hogy a bérfelzárkóztatást nem lehet tovább halogatni, mivel a közszolgáltatásokat fent kell tartani, de a munkaerőhiány súlyos gondokat okoz.

Az egyes ágazatok eltérő igényeit egyenként mérlegelik, a hároméves program viszont egységes alap

Ezért a hároméves bérmegállapodás első évében, 2017-ben várhatóan átlagosan 15 százalékkal emelkednek a fizetések, a következő két évben pedig további 15 százalékkal. Palkovics Imre felidézte: a tárgyalások során elsőként a szakszervezetek tesznek javaslatot az állami cégek képviselőinek, majd azt követően – közös álláspont kialakítása esetén – az adott vállalat kiszámolja, milyen költségekkel jár a fizetésemelés.

A bérigény teljesíthetőségéről a kormány dönt, a költségvetés lehetőségeit a Nemzetgazdasági Minisztérium mérlegeli.
A kvkf-fórumon részt vesznek az említett ágazatokban tevékenykedő szakszervezetek, az állami vállalatok vezetői, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a kormány részéről a fenntartó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – részletezte a szakszervezeti vezető.

Közösen, a lehetőségeket mérlegelve, hatékonyabban, hosszú távra szóló megállapodások megkötését is tető alá lehet hozni, természetesen a költségvetés helyzetét, az inflációt, valamint egyéb gazdasági mutatókat figyelembe véve, a megfelelő korrekciók lehetőségével. Palkovics hozzátette: a hiánypótló fórumon – amelynek létrejöttét a többi fél is támogatja – a különböző ágazatokban eltérő igényeket egyenként mérlegelik, így az átlagos, három év alatt mintegy 30 százalékos bérfelzárkóztatás éves bontása, annak dolgozókra vetített mértéke az egyes szektorok sajátosságait is figyelembe véve eltérő lehet.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke lapunk kérdésére arról beszélt, a MÁV-nál a legelőrehaladottabbak az egyeztetések, ezért az ágazati szakszervezetek, valamint a vasúttársaság közötti megállapodás precedenst teremthet a többi ágazatban. Az egyeztetések elején a MÁV 2017-ben 12, majd jövőre és azt követően 10 és 8 százalékos béremelést javasolt, ezzel szemben az érdekképviseletek 15, 10, majd 5 százalékos bővítést kértek.

A tárgyalások ma folytatódnak, a vasúttársaság kiszámolja, milyen költségekkel jár a szakszervezeti kérés. Ha a megállapodást ma sikerül tető alá hozni, annak tartalmáról jegyzőkönyv készül, amelyet a MÁV átad a kormányzat képviselőinek, döntés pedig február közepén várható. Buzásné Putz Erzsébet hozzátette: a dolgozók visszamenőleg megkapják az idei évre a megemelt bérüket.

A Magyar Idők úgy tudja, rendelkezésre áll az a 60 milliárd forint, amelyből már az idén elindulhat a legtöbb ágazatban várható 15 százalékos béremelés. A számítások szerint 20 milliárd forintot tesz ki az érintett 135 ezer állami alkalmazott esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál magasabb összegért dolgozók 5 százalékos béremelése.

A minimálbér, valamint a szakmunkás bérminimum megemelésére pedig a költségvetésből 23-24 milliárdos kompenzációra számíthatnak az állami vállalatok, ahol február közepén várható a bérmegállapodás.

Forrás: Magyar Idők