Tisztelt Tagtársaim, kedves Kollégák!
Nagy öröm számomra, hogy állami kitüntetésben részesültem augusztus 20-án. Az engem ért elismerés kettős: az igazi elismerés az, hogy kollégáim kezdeményezték a kitüntetésemet, ami persze nem realizálódhatott volna, ha az adományozásra jogosultak nem fogadják el az előterjesztést. Elfogadták, mert a Munkástanácsok, mint szervezet jogosult ilyen kezdeményezést tenni. A kezdeményezés morális alapja is megteremtődött az elmúlt huszonhét év során. Már a rendszerváltás kezdetén a zászlónkra tűztük a munkájukból megélni akaró emberek érdekeinek megfogalmazását, és kiálltunk ezeknek az érdekeknek az erőnkből biztosítható védelme mellett.
Munkánk erkölcsi alapját az 56-os Munkástanácsoktól vettük, és küzdelmeinkhez a keresztény-szociális tanításból merítettük az ideológiát. Mindent elértünk, amit a körülményeink megengedtek, de gyorsan hozzáteszem, hogy csak ennyit, és ez sajnálatosan kevés. Ez a kitüntetés nem az elért eredményeinknek szól, hanem a kitartásnak, amivel nem tágítottunk a céljainktól, és amire mindig szükségünk lesz ahhoz, hogy bármilyen kis eredményt el tudjunk érni a jövőben.
Szeretnék köszönetet mondani minden munkástanácsos barátunknak ezért a kitartásért. Köszönetemet szeretném kifejezni régi harcostársaimnak, akik személyesen vállalták fel a kitüntetés kezdeményezését: Perényi Józsefnek és Baumgartner Lajosnak, valamint a szervezet különböző szintjein dolgozó barátaimnak, akik nevüket adták a kezdeményezéshez. Ezúton mondok köszönetet minden kedves tagtársamnak és “külsős” barátunknak, akik osztoztak örömömben és gratuláltak közös kitüntetésünkhöz. A kitüntetés elnyerésével semmi nem változott; csak egy pillanatra megálltunk, hiszen a sokszor kilátástalan és csüggedt hétköznapokban megtörtént egy olyan örömteli pillanat, amikor kiderült, hogy figyelünk egymásra és elismerjük egymás jóra való törekvéseit.
Köszönöm!
Budapest, 2016.08.26.
Palkovics Imre
