A munkástanácsok havi 122 ezer forintot szorgalmaz, a munkáltatók sem zárkóznak el egy átlagosnál magasabb emeléstől
A tervek szerint június közepén fogadja el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést. A kormány a 2017-es büdzséjavaslatban 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és egy százalék alatti inflációval számol. Lapunk úgy tudja: a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának jövő keddi ülésén már egyeztetnek a jövő évi minimálbérről, az országos bérajánlás mértékéről. Azért is fontos dűlőre jutni a garantált bérminimumról, mert ehhez kötődnek például anyasági és nyugdíj típusú támogatási formák is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Cseresnyés Péter a Magyar Hírlapnak azt mondta: a jövő évi inflációt jelentősen meghaladó minimálbér-emeléssel kalkulál a kormány. Hozzátette: cél, hogy a közfoglalkoztatottak az elsődleges munkaerőpiacon leljenek munkalehetőséget. Az államtitkár bízik abban, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek a 2017-es garantált bérminimum mellett megállapodnak az országos bérajánlás mértékéről is június első felében.
Számok szintjén nem született egyezség az idei bérajánlásról sem, ezért a jövő évivel kapcsolatban sem optimista Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének az elnöke, aki lapunknak úgy nyilatkozott: a munkaadók pár hónapja arra hivatkoztak, annyira eltérő az ágazatok helyzete, hogy 2016-ra nem lehet országos bérajánlást meghatározni. A minimálbér összegét a Munkástanácsok a mai 111 ezerről 122 ezer forintra emelné jövőre, hogy a mintegy nettó 78 ezer forintos összeg közelítsen a létminimumhoz. Kilenc-tíz százalékkal növelnék a szakmunkás-bérminimum értékét. Palkovics hangsúlyozta: az ország termelékenységi mutatói, a prognosztizált, mintegy háromszázalékos gazdasági növekedés és a lakossági fogyasztás kalkulált, 5,5 százalékos gyarapodása erre lehetőséget ad. Szerinte fontos lenne, ha német mintára itthon is valamennyi ágazatban bértarifa-tárgyalások lennének.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára konkrét számokról nem kívánt nyilatkozni. Dávid Ferenc lapunknak annyit elárult: a nettó kereseteknek követniük kell az inflációt jövőre is, a GDP-növekedésből pedig a versenyszféra munkavállalói is részesülnek majd. Hozzáfűzte: elképzelhető egy átlagosnál magasabb mértékű minimálbér-emelés, így közelíthetnek a létminimum szintjéhez, ám meg kell vizsgálni a jövő évi büdzsétervezet számai mellett a foglalkoztatottsági szintet, a beruházások mértékét és a versenyképességet is. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta: egyes ágazatok helyzete igen eltérő, a munkaadók bizonyos területeken az átlagosnál nagyobb béremelésre kényszerülnek a munkaerőhiány és a nagy fluktuáció miatt. A minap jelentették be: átlagosan 15 százalékos béremelés lesz július 1-jétől a Tesco áruházakban.
Forrás: Magyar Hírlap