Koszorúzásokkal, fiatalok részvételével tartott villámcsődülettel és ünnepi műsorral emlékezett a Munkástanácsok Országos Szövetsége az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójának előestéjén. Az október 22-i programsorozat középpontjában a munkástanácsok helytállása, a személyes emlékek megőrzése és a következő nemzedékeknek való továbbadása állt.

A megemlékezés délelőtt a Fiumei úti sírkertben, Rácz Sándor sírjánál kezdődött. A tiszteletadáson jelen volt az egykori munkástanácsi vezető özvegye és gyermekei is. Sastinszky László, a közlekedési ágazat egykori munkástanácsosa, Rácz Sándor barátja személyes emlékeket felidézve méltatta a forradalmár életútját. Beszédében felvetette, hogy Rácz Sándor emlékét Budapesten emléktáblának is őriznie kellene. Kozma Zsolt, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke örömmel vállalta a kezdeményezés felkarolását.

Rácz Sándor gyermekei arról beszéltek, mit jelent számukra édesapjuk közéleti örökségének életben tartása. Annak megerősítését, hogy mindaz, amiért egész életében küzdött, amit hivatásának és hitvallásának tekintett, nem volt hiábavaló. Emlékének megőrzése számukra elválaszthatatlan attól, hogy gondolatai, vállalásai és helytállása mások számára is ismert maradjon.

A résztvevők ezt követően a Podmaniczky utcában, Bali Sándor emléktáblájánál helyezték el a tisztelet koszorúját.

Délután három órakor a Magyar Rádió egykori épületénél, a Pollack Mihály téren fiatalok idézték fel a forradalom kezdetét. A villámcsődület résztvevői felolvasták az egyetemisták tizenhat pontját: azokat a követeléseket, amelyeket 1956. október 23-án a rádiónál szerettek volna beolvastatni, ám erre nem kaptak lehetőséget.

A rendezvényen Sávoly Tamás történész mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta a Szabad Kossuth Rádió tevékenységének jelentőségét. A rádió 1956. október 30-tól Szabad Kossuth Rádió néven sugározta adásait, és a forradalom híreinek, felhívásainak közvetítésével a szabad tájékoztatás meghatározó fórumává vált. November 4-én hajnalban innen hangzott el Nagy Imre drámai rádiószózata is, amelyben az országot és a világ közvéleményét tájékoztatta a szovjet támadásról.

A megemlékezés egy ma is rendezetlen ügyre is ráirányította a figyelmet. Kozma Zsolt és Palkovics Imre megkoszorúzta a Szirmai Ottó emlékét felidéző ideiglenes emléktábla-installációt. A Munkástanácsok ezzel azt szorgalmazza, hogy a rádió aulájának lebontása miatt eltávolított, az 1956-os munkástanácsos mártírnak emléket állító táblát mielőbb helyezzék vissza a rádió Bródy Sándor utcai épületébe.

A programsorozat a Benczúr Házban folytatódott. Az udvari megemlékezésen a Himnusz közös eléneklése után Szilágyi Maya, a ház képviselője idézte fel az épület 1956-os szerepét és az emléktábla történetét. A koszorút Kozma Zsolt, dr. Szabó Imre Szilárd és Palkovics Imre helyezte el, majd a jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek a forradalom és szabadságharc áldozatai előtt.

A dísztermi ünnepséget az ExCanto régizenei együttes játéka nyitotta meg. A Hatás Andrea által vezetett műsorban a történelmi visszatekintéseket személyes vallomások, archív felvételek, irodalmi és zenei alkotások kapcsolták össze.

A magyar forradalom nemzetközi visszhangját idézte fel Pier Francesco Pingitore erre az alkalomra küldött videóüzenete, majd az Avanti ragazzi di Buda – Előre, budai srácok! – című dal. Az olasz alkotó üzenete és a magyar szabadságharcosok tiszteletére született ének azt is megmutatta, milyen elevenen él 1956 emlékezete Magyarország határain túl.

Kozma Zsolt ünnepi megnyitóját követően az UGL olasz szakszervezet képviseletében Gian Luigi Ferretti köszöntötte a résztvevőket. Személyes hangú beszédében felidézte: tizenegy éves gyermekként a rádión keresztül követte a magyar forradalom tragédiáját, és az akkori élmény egész életére meghatározta Magyarországhoz és a szabadság ügyéhez fűződő kapcsolatát. „Magyar vagyok!” – fogalmazott, kifejezve a magyar néppel érzett közösségét. Méltatta a munkástanácsok bátorságát, amelyek a fegyveres ellenállás leverése után is tovább küzdöttek a szabadságért és az emberi méltóságért. Az ötvenhatos közösségek képviseletében dr. Bándi Kund osztotta meg gondolatait az emlékezőkkel.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének egykori elnöke, a Szervezett Munkavállalókért Alapítvány kuratóriumának elnöke harmincöt év munkájára visszatekintve beszélt arról, miként vált az 1956-os munkástanácsok öröksége a rendszerváltáskor újjászerveződő mozgalom alapjává. Felidézte a független érdekképviseletért, a munkavállalói részvételért és a munkavállalói tulajdonért folytatott küzdelmeket, valamint az egykori munkástanácsi vezetőkkel kialakított személyes kapcsolatokat.

Külön szólt az emlékek megőrzésének felelősségéről. Az ötvenedik évfordulóra készülve Rácz Sándorral együtt keresték fel a forradalom még élő munkástanácsi vezetőit. A Gulyás testvérek közreműködésével készült portréfilmek ma már pótolhatatlan tanúságtételek. Az ünnepségen ezekből a felvételekből is láthattak összeállítást a résztvevők: olyan emberek szólaltak meg újra, akiknek személyes jelenlétét ma már csak emlékeink és a megőrzött dokumentumok idézhetik fel.

„Ezt az örökséget nem elegendő csupán megőrizni. Életben is kell tartani” – hangsúlyozta Palkovics Imre.

Dr. Szabó Imre Szilárd, a szövetség korábbi elnöke, foglalkoztatási szabályozásért és tervezésért felelős helyettes államtitkár beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956 története nem érthető meg a munkástanácsok nélkül, és nem zárható le november 4-ével. A munkástanácsok a forradalom katonai leverése után is önálló, demokratikus felhatalmazással rendelkező társadalmi erőként léptek fel: tárgyaltak, követeléseket fogalmaztak meg és sztrájkokat szerveztek.

Hangsúlyozta, hogy a magyar történelmi emlékezet máig adós e szerep megfelelő elismerésével. Megfontolásra javasolta, hogy december 11-e – a munkástanácsi vezetők letartóztatásának és a negyvennyolc órás általános sztrájk kezdetének napja – önálló megemlékezésnek adjon alkalmat, és akár emléknapi rangot is kapjon. Ez lehetőséget teremtene arra, hogy Rácz Sándor, Bali Sándor és társaik helytállása méltó figyelmet kapjon a nemzeti emlékezetben.

Az ünnepi műsor irodalmi összeállítása a forradalom reményét és a leverését követő fájdalmat egyaránt megszólaltatta. Györgyi Anna Örkény István Fohász Budapestért című írását és Márai Sándor Mennyből az angyal című versét adta elő, Mohai Gábor pedig Márai Ima című művével idézte fel a tragédia utáni számvetést. A megemlékezést az ExCanto régizenei együttes előadása zárta, majd a résztvevők fogadáson folytathatták a személyes találkozásokat és beszélgetéseket.

A nap során felidézett életutak és a családtagok szavai ugyanarra a felelősségre figyelmeztettek: az emlékezet addig marad eleven, amíg vannak, akik továbbadják. A Munkástanácsok számára ezt szolgálja a személyes tanúságtételek megőrzése, az emlékhelyek gondozása és az a mindennapi érdekképviseleti munka is, amelyben tovább él az önrendelkezés, a szolidaritás és az emberi méltóság tisztelete.