Tisztelt Tisztségviselők, Kedves Tagjaink!

Korábban tájékoztattalak benneteket, hogy több esetben kezdeményezte a szakszervezet a besorolások felülvizsgálatát, különösen azokban az esetekben, ahol jogvitára is sor került.

Ezekben az esetekben már beszámoltunk a korábbi részben sikeres munkáltatói intézkedésről is. Azonban az utóbbi kezdeményezésünk sajnálatosan, nem került kellőképpen kivizsgálásra a humán terület által, így újjab levélváltásra került sor. Természetesen nem adjuk fel. Reményeink szerint megváltozik a humán területen is ezen jogviták megítélése, ennek keretében került sor a Szalavics Mariann Szakfőigazgató Asszonnyal való tárgyalásra is.

A mellékelt cikkünkben, az ezzel kapcsolatos egyik jogesetet ismertetjük azzal, hogy a szakszervezet az egyéni jogvitákon keresztül is próbál tagjain segíteni.

Cikk letöltése»

Üdvözlettel,

Holecz Gábor elnök