A volános munkavállalók élet-és munkakörülményeit befolyásoló tényezők mellett a Volán szakma sarkalatos kérdéseit tűzte napirendre a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének (KMSZ) elnöksége.

Az elnökség ülésén Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke foglalta össze az utóbbi időkben felszínre került problémákat, észrevételeket.

A tájékoztatás alapján a testület megállapította, hogy számos, a szociális partnerekkel (tulajdonos, szakmai irányítás, munkáltatói képviselet) közösen megvitatandó téma igényli a mielőbbi, még a döntés előtti érdemi tárgyalást.

Az elnökség rámutatott, hogy komoly bizonytalansági faktor a tulajdonosi és a szakmai irányítás kérdéseivel kapcsolatos információhiány. A cégcsoport stabil és megbízható működésének érdekében a KMSZ fontosnak tartja, hogy a közeljövőben konkrét információkat kapjanak a munkáltatói és a munkavállalói képviseletek. A szakmai és munkavállalói észrevételek alapján a testület szükségesnek látja a Volán-portfólióban a Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. (NÜSZ) szolgáltatói tevékenységének felülvizsgálatát. Az információk birtokában a résztvevők megállapították, hogy a NÜSZ Zrt. tevékenysége sem hatékonyságban, sem minőségben nem hozott áttörést, ellenkezőleg, a hozadéka jelentős költségnövekmény.

Ugyancsak problémásnak ítéli meg a KMSZ a központi alkatrészbeszerzés és ellátás kérdését. A tevékenység nehézkessége és lassulása folytán autóbuszok napokat várnak javításra. A kérdést régiós szinten kellene tartani –állítja a testület.

Hasonlóképp nem tartja sikersztorinak a Szövetség a Volán Buszpark Kft működését. A központi buszellátás akadozik, ennélfogva a járműpark átlagéletkora számottevően emelkedik, ami komoly versenyhátrányt jelenthet a Volánok számára a piacnyitáskor.

Számos nyitott kérdést tartogat a MÁV-VOLÁN párhuzamos közlekedés témája. Sajtóhírek tájékoztattak, hogy napirenden van egy közös holdingba szervezés szándéka. Jelenleg csend övezi a témát, kérdéses lesz-e holding?  A KMSZ szerin a két nagy közlekedési alrendszer közötti átjárás az összehangolás és az együttműködés terén valósulhat meg. A menetrendek összehangolásával, egy integrált jegyrendszer kialakításával az érdekvédők is egyetértenek. Ugyanakkor a párhuzamosság kiküszöbölésének kérdése számos vitát gerjeszthet. Mi alapján születik döntés, hogy egy vonalon vonat vagy autóbusz közlekedjen – teszi fel a kérdést a KMSZ elnöksége. A testület az egész párhuzamosság témáját túlméretezettnek tartja.

A KMSZ szerint hasonlóképp érzékeny terület a helyi közösségi közlekedés.  A megrendelő önkormányzatok és a szolgáltató Közlekedési Központok egyre nehezebben tudnak zöldágra vergődni a működtetés finanszírozásának kérdésében. A KMSZ már korábban is aláhúzta, hogy a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében nagyobb állami szerepvállalás szükséges ebben a szektorban is.

A Szövetség komoly problémát lát abban, hogy tanácstalanság tapasztalható az év végi regionális bértárgyalások előtt a cafetéria körüli bizonytalanság miatt. Feltétlenül szükségesnek tartják, hogy a SZÉP-kártyán kívül a kedvelt cafetéria-elemek (lakhatási támogatás, lakáshitel-törlesztés, iskolakezdési támogatás, önkéntes pénztári támogatás stb.) kedvezményes adózási tartományban maradjanak.

Elhibázott lépésnek tartják a munkástanácsok, hogy a cafetéria pusztán a SZÉP- kártyára korlátozódjon. Felhívják a döntéshozók figyelmét a béren kívüli juttatások rendszerének társadalompolitikai szerepére.

A Szövetség hivatkozva a foglalkoztatáspolitikai problémákra, kulcsfontosságúnak tartja a Volán szakmában a 2019. évi kétszámjegyű keresetfejlesztést. Mivel a hároméves bérmegállapodás 2019. évre 5%-ot tartalmaz, ezért a MOSZ és a KMSZ újabb két évre (2019. és 2020.) szóló bérmegállapodást javasol, 2019. évre további 8-10%-os emeléssel számolva.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége bízik abban, hogy a megfogalmazott kérdésekben a közeljövőben egy ágazati szintű egyeztetés történik.

 

Budapest, 2018. október 4.

 

                                                           Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöksége