Úgy tűnik, közeledtek az álláspontok a hatvani Bosch-gyár dolgozói, valamint a cégvezetés között az idei béremelés ügyében. Pénteken közel három órán keresztül egyeztetett a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezete (HADFSZ) és a Robert Bosch Elektronika Kft. vezetése, melynek eredményeként egy konszenzuson alapuló, kölcsönösen támogatott javaslatcsomagot dolgoztak ki. – Ez a csomag nemcsak alapbéremelést, hanem egyéb szociális – a munkavállalók hangulatára pozitív hatást gyakorló – elemeket is tartalmaz – tudtuk meg Janik Tamástól, a szakszervezet alelnökétől, aki a konkrét ajánlatról további részleteket már nem kívánt elárulni.

Mint hozzátette, a HADFSZ most szavazásra bocsátja a javaslatcsomagot a vállalat fizikai dolgozói körében. A munkatársak öt napon keresztül – minden műszakban – elektronikusan, a belépőkártyájukkal szavazhatnak. Amennyiben a munkavállalók többsége elfogadja a szakszervezet és a gyárvezetés által is támogatott új bérajánlatot, úgy azt a szakszervezet aláírja. Ha viszont a dolgozók többsége elégedetlen lenne, tovább folytatódnak az egyeztetések.

Az ügy előzménye, hogy szerdán kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók, amelyen a szakszervezet becslése szerint az első műszakba beosztott fizikai dolgozók 80–90 százaléka, mintegy ezer fő vehetett részt. A cégvezetés lapunknak elküldött közleményében 841 sztrájkolóról tudott. Mint korábban megírtuk, a HADFSZ és a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete 15 százalékos béremelést, negyedéves jelenléti prémium kifizetését (háromhavonta fejenként mintegy 100 ezer forintot) és – miután idén ünnepli 20 éves fennállását az elektronikai gyár – jubileumi prémium kifizetését kérte a cégvezetéstől.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.29.

Kép: http://hungarytoday.hu/