Tüntetnek Budapesten az egészségügyi dolgozók. Nővérek, ápolók, mentősök vonultak utcára, béremelést követelnek. A demonstrálók egy része fekete ruhában érkezett, mások fehérbe öltöztek. A két menet a belvároson keresztül vonul a Kossuth térnél találkoznak.

Sándor Mária csecsemősnővér volt az első, aki munkáját is kockáztatva nyilvánosság elé állt és a Házon kívülnek beszélt az ápolók helyzetéről.
 Az interjú után egyre több egészségügyi dolgozó követte példáját. Alacsony fizetésekről, eszköz- és gyógyszerhiányról, kifizetetlen túlórákról panaszkodtak. A Sándor Mária által indított Fekete hétvégék mozgalomhoz ezrek csatlakoztak. Fekete ruhában vagy szalaggal a köpenyükön dolgoztak.
feszdemBéremelést, és a munkájuk megbecsülését követelték az ápolók a Normafánál április végén. Azóta a kormány képviselői többször is egyeztettek az egészségügyi dolgozókkal. Múlt héten azt jelentették be, hogy jövőre 15,8 milliárd forinttal többet költenek a bérekre, de akár már nyártól emelkedhetnek a fizetések. Ma a parlamentben a napirend előtt több ellenzéki képviselő is szóba hozta az ápolók helyzetét.

feszdemoAz MSZP-s Kórózs Lajos fekete keddnek nevezte a mai napot, a Jobbik azonnali intézkedést sürgetett. Rétvári Bence parlamenti államtitkár újra megígérte a béremelést.

A szociális ágazatban dolgozók is tiltakoznak, ők sztrájkra készülnek, a hónap végén pedig tüntetnek is. Azt mondják, azért vonulnak az utcára, mert hiába próbáltak egyeztetni a kormánnyal a béremelésükről. Azt mondják, hónapok óta csak hitegetik őket, miközben a dolgozók többsége még 90 ezer forintot sem visz haza. A kormány ma nem reagált a sztrájk bejelentés hírére, korábban megígérték nekik a béremelést.

icaSzinte ki sem látszik a játék, annyian csüngnek rajta a bölcsődében. Az itt dolgozók a szakszervezet szerint egyre nehezebb helyzetben vannak: nagyon alacsony a fizetésük, többségük mindössze 87 ezer forintot keres és egyre kevesebben vannak. Magyarországon 91 ezren dolgoznak szociális területen, a szakszervezet szerint hiába próbálják évek óta elérni, hogy emelkedjen a bérük. Sípolva, táblákkal a kezükben vonultak az utcán a szociális dolgozók még novemberben. A tüntetés után ígéretet kaptak arra, hogy idén júliustól megemelik a bérüket. A szakszervezet szerint viszont hiába tárgyaltak folyamatosan a kormánnyal erről, eddig csak hitegették őket.

A teljes adást visszanézheti az RTL Moston!