Minden tiszteletünk a honvédeké, hiszen a köszöntőben elhangzottak szerint, valóban, ha kell életük árán is megvédik Hazánkat. Nagyon sok alkalommal dolgoztunk együtt.

Azonban, nem csak a honvédek tesznek olyan esküt, ami értelmében vállalja valaki, akár a legnagyobb kincsének elvesztését, vagy súlyos károsodását is a Hazáért, az itt élők életéért, biztonságáért, anyagi javaikért.

Ezek az emberek a rendvédelem területén dolgozók!

Nagyon sajnálom és végtelenül elszomorít, hogy Rólunk, Rólatok, már sokadjára feledkeznek meg országunk vezetői. Bele sem merek gondolni, hogy mindezt pusztán tudatlanságból teszik, vagy ami még rosszabb, rosszindulatból. Igazából mindegy is.

Miért is írom ezt?

Nos, értem, értjük, hogy Hazánknak meg kell felelnie a NATO előírásainak, ezért a vállalt kötelezettségünket teljesíteni kell, mind bérben mind haditechnikai eszközök tekintetében. Ez rendben is van, vállaltuk, teljesítsük!

Azért közben gondoljunk azokra is, akik jelenleg is, nap mint nap, ha kell életük árán védik Hazánk lakóit és vagyontárgyait. És mit is kaptak Ők az elmúlt években?

Elkezdődött egy Életpálya Modell bevezetése, ami nem volt valami sikeres, ezt mi sem bizonyítja annál jobban, hogy el se kezdődött, de véget is ért.

Miért nem kezdődött el és miért ért véget?

Ezekre többszöri kérdésünkre sem kaptunk választ. Senki ne gondolja, hogy ennek anyagi korlátai vannak. Mindig is elegendő forrás állt rendelkezésre, de a felhasználás hatékonysága évről évre csökken. A rendvédelemben dolgozók nagyon vártak valamilyen markáns folytatást, hiszen az Életpálya Modell elindulása előtt, több évig nem volt béremelés. Amikor ez beindult, akkor megszűnt a szolgálati nyugdíj, megszűnt a szociális háló, évi kb. 600 ezer forinttal csökkentek a juttatásom. A kommunikáció viszont sikerként könyveli el a fizetésemelést, amivel szerény számítások szerint is, „csak” az infláció követést értük utol, vagy még azt sem.

Kaptunk egyszer év végi bruttó 500 000. Ft.-os egyszeri juttatást, ami akkor nagyon „jót tett”, a rendvédelem akkori moráljának. Mindenki várta a folytatást, ami abban merült ki, hogy majd 3 év múlva kaptok 6 havi fizetést! Addig valószínűleg semmi, hiszen erre az évre sem kaptunk semmit. Ha ez így lesz, akkor a jelenlegi tendenciával emelkedő minimálbér is el fogja kerülni a Ti átlagjövedelmeteket, főleg, ha ezt a bért 8 órára vetítjük le.

A tűzoltó fizetést már elkerülte.

Három év nagyon hosszú idő, addig sok minden megtörténhet és rengeteg kérdés merül fel a jövővel kapcsolatba.

Lassan többen, a rendvédelemben dolgozók közül úgy vélik, hogy a mi hivatásunk nincs igazán megbecsülve. Látszik is ez azon, hogy évek óta folyamatos létszámhiánnyal küszködünk.

Felteszem a kérdést, ha ez így megy tovább, és a ma még lojális rendvédelmisek közül még többen elhagyják a szervezetet, akkor mi lesz? A megbecsülés most kell, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Kérjük, hogy ne feledkezzen, feledkezzenek meg Rólunk, akik a mindennapokban, az esküjükhöz hűen, ha kell, életük árán védik Hazánkat!

Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete.