Az első körben 30 napra kihirdetett legújabb, kijárási tilalmat is tartalmazó korlátozásokhoz alkalmazkodva a gazdaságilag leginkább sújtott tevékenységek esetében adófizetési könnyítéseket állapítottak meg november hónapra. Az érintett cégek 50 százalékos bértámogatást is kaphatnak novemberre, emellett az állam kifizeti a lefoglalt, de igénybe nem vett szálláshely-bevételek 80 százalékát.

Bértámogatás

Az alábbi felsorolásban szereplő tevékenységi körökben érvényes a rendeletben szereplő bértámogatás, szintén 2020 novemberére vonatkozóan: a munkaadó részére a  munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére ötven százalékának megfelelő összegű, munkaerőpiaci program szerinti támogatás nyújtható, amennyiben a támogatás időtartamának utolsó napján a munkavállaló jogviszonya fennáll, és a munkaadó a munkavállaló részére a munkabért megfizeti.

A  munkaadó a  támogatás iránti kérelmét a székhelye, illetve telephelye szerinti főváros és megyei kormányhivatalhoz nyújthatja be. A kormányhivatal nyolc munkanapon belül határozatban dönt, a támogatást utólag folyósítják. 

Főtevékenységnek e  rendelet alkalmazásában azt a  tevékenységet kell érteni, amelyből a  kifizetőnek, kisvállalati adóalanynak e  rendelet hatálybalépését megelőző hat hónapban legalább bevételének 30%-a származott (egy kiegészítő szabály alapján tehát nem feltétlenül a főtevékenységként megjelölt tevékenység). 

1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,
3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,
7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet
8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,
9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,
10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,
11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet,
12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,
13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,
15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,
16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,
17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet (közfürdők esetében), vagy
18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329)

November hónapra vonatkozóan ezeknek a cégeknek nem kell teljesíteniük a szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettséget a munkaviszonyban foglalkoztatott természetes személy foglalkoztatása esteében. Nem keletkezik szakképzési hozzájárulás; fizetési kötelezettsége és a rehabilitációs hozzájárulás fizetésre kötelezett kifizető egy hónapra arányosan jutó hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól mentesül, azzal, hogy a  rehabilitációs hozzájárulásra a fizetésre kötelezett a 2020. évben további előleget nem fizet.

A kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy az érintett cég kifizesse a munkabéreket és a munkaszerződéseket novemberben ne szüntesse meg. A mentességeket az adóhatóságnál kell igényelni, és jelezni kell azt is: a kifizető a munkavállalót a veszélyhelyzetre való tekintettel elbocsájtotta volna.

Az állam kifizeti a lefoglalt, de elbukott szálláshely-bevételek 80 százalékát

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba regisztrált szálláshelyek esetében az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére az NTAK-ban 2020. november 8. napjáig regisztrált foglalások után számított nettó bevétel 80%-át. (A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak szerdától.)

Feltétel, hogy a szálláshely-szolgáltató a  szálláshelyen 2020. november 8. napján foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát novemberben fenntartsa, bérüket kifizesse. A megtérítendő összeg számításának alapját azok a  regisztrált foglalások képezik, amelyek a rendelet hatálybalépésétől számított 30 napon belüli időszakra vonatkoznak. A támogatás igénylésének részletes szabályait külön kormányrendelet határozza meg.