Van egy jó hírünk a mai napra!

Megjelent a szolgálati elismerések kifizetéséről szóló Kormányrendelet, amiért hónapok óta tárgyalunk az OKFŐ-vel, akik ebben nagyon támogatók voltak és az EMMI-vel is, mint ahogy láttátok. A mai Magyar Közlönyben megjelent Kormányrendelet szerint, amit felteszünk a honlapra, mindenkinek jár a szolgálati elismerés, ha rendelkezik 25, 30, vagy 40 év szolgálati jogviszonnyal, akkor is ha ezt már korábban elérte. A tagjaink ügyében mennek a levelek, mert tapasztalatom szerint nem szokták a jogszabályokat sok helyen csak külön felszólítás után végrehajtani. Aki túllépett a 25, 30 vagy 40 éven, annak 2021. december 31-ig ki kell fizetni a szolgálati elismerést, ha eddig az nem történt meg, aki később tölti be, annak azt követő hónap végéig. Aki többet ugrott át, pl. 25 és 30 év, annak az utolsó legmagasabb év után jár. Csak azok kapják, akik egészségügyi szolgálati jogviszonyban vannak, aki kilépett azoknak nem jár. 664/2021. (XII.1) Kormányrendelet Magyar Közlöny 2021.  december 1-i szám.

A 664/2021(XII.1) Kormányrendelet

§ Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) 9. §-a alkalmazásában egészségügyi szolgálati jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni a) az Eszjtv. 8. § (9) bekezdése, b) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése és c) az egyes, az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal összefüggő veszélyhelyzeti szabályokról szóló 69/2021. (II. 19.) Korm. rendelet 16. § (5) bekezdése szerinti jogviszonyban eltöltött időtartamot is, függetlenül attól, hogy az adott jogviszony az Eszjtv. hatálybalépése előtt vagy azt követően jött létre.

2.  § (1) Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személynek az 1. § alapján figyelembe vehető időtartam alapján számított szolgálati ideje az egészségügyi szolgálati jogviszony létrejöttét követően elérte vagy meghaladta a szolgálati elismerésre jogosító – az Eszjtv. 9. § (2) bekezdésében meghatározott – időt, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy – a (4), (6) és (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – jogosult a szolgálati elismerésnek az így megállapított szolgálati idő szerinti fokozatára.

 (2) Az (1) bekezdés alkalmazása során nem vehető figyelembe az az időtartam, ami az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy fizetési fokozatának megállapításakor nem került figyelembevételre.

(3) Az  (1) és (2)  bekezdés alapján megállapított szolgálati elismerést az  egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy részére a) 2021. december 31. napjáig kell kifizetni, ha a  jogosultság megállapításához szükséges szolgálati idővel – az  (1) és (2)  bekezdésben foglaltak figyelembevételével – már e  rendelet hatálybalépésekor rendelkezett az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben a szolgálati elismerésre való jogosultság beálltát követő hónap utolsó napjáig kell kifizetni, c) ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogviszonya a nyugdíjazásra tekintettel szűnik meg, részére a  megszűnés évében esedékessé váló szolgálati elismerést az  utolsó munkában töltött napon kell kifizetni.

 (4) A szolgálati elismerés – az Eszjtv. 9.  § (2) bekezdésében meghatározott szolgálati idő figyelembevételével – több egészségügyi szolgáltatónál fennálló egészségügyi szolgálati jogviszony esetén is csak egy alkalommal illeti meg az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt.

(5) A szolgálati elismerést az az egészségügyi szolgáltató köteles kifizetni, amelyik szolgáltatóval az érintett személy egészségügyi szolgálati jogviszonya a) a (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben e rendelet hatálybalépésekor fennáll, b) a (3) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a szolgálati elismerésre való jogosultság beálltának időpontjában fennáll, c) a (4) bekezdés szerinti esetben hamarabb létrejött.

(6) Nem fizethető ki az (1) és (2) bekezdés alapján megállapított szolgálati elismerés annak a személynek, aki a) már megkapta a szolgálati elismerésnek az (1) és (2) bekezdés alapján számított fokozata szerinti összegét vagy a jogviszonyban töltött ideje alapján annak megfelelő jubileumi jutalmat a korábbi jogviszonyában, vagy b) e rendelet hatálybalépésekor már nem áll egészségügyi szolgálati jogviszonyban.

 (7) Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy az (1) és (2) bekezdés alapján egyidejűleg a szolgálati elismerés több fokozatára is jogosult lenne, csak a magasabb fokozat szerinti szolgálati elismerés fizethető ki számára.

3. § Az e rendeletben foglaltak nem érintik a már korábban megállapított és kifizetett jubileumi jutalmat és szolgálati elismerést.