“A magyar állam tegyen eleget alkotmányos kötelezettségének abban, hogy az állampolgárainak egészségét és a családok védelmét ellátja, még ilyen nehéz munkaerő-piaci körülmények között is!” Emelte ki Palkovics Imre a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A szakszervezetekhez egyelőre nem hivatalosan jutott el a szöveg, a sajtóból tájékozódtak a benyújtott törvényjavaslatról. Ez alapján a munkáltató egyértelműen elrendelheti a saját hatáskörében a 400 óra túlmunkát. Ez azt jelenti, hogy hat napos munkahetet lehet elrendelni.
 
A bértárgyalásokkal kapcsolatban elmondta: a legfrissebb statisztika szerint 11,7 százalékkal emelkedtek átlagosan a bérek az országban.
 
Palkovics Imre szerint a már zajló bértárgyalások során a munkaadói oldal meg akarja állítani az évek óta 10 százalék feletti bérnövekedést, hiszen 5 százalékos ajánlatokkal álltak elő. Az elnök erről a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt.
 
Hozzátette: a munkáltatók is tisztában vannak azzal, hogyha nem fizetik meg a munkaerőt, akkor el fog tűnni a munkahelyekről.
 
A teljes riport itt hallgatható meg: