Kedves emlékező veszprémi polgárok, Kedves Barátaim!

A mai nap hajnalán volt 61 esztendeje, hogy elhangzott a jelszó – „Mennydörgés“ – és ezzel a szovjet csapatok megkezdték az október 23-án kirobbant magyar forradalom és szabadságharc leverését.

Ekkor hangzott el Nagy Imre híressé vált drámai beszéde a rádióban.

A forradalom teljes eltiprása még napokig eltartott, rengeteg halált, sebesülést okozva a gonosz birodalmával vívott harcok következtében és a kommunista megtorlások embertelensége nyomán, még évekig szaporítva a fizikai és lelki áldozatok számát, égbekiáltó fájdalmat és gyászt okozva nemzetünknek.

A nemzet és a forradalom iránt elkötelezettek mindig megemlékeztek az áldozatokról ezen a napon. A forradalmat követő évtizedekben csak szinte befelé hullatott könnyekkel, titokban volt erre lehetőség.

Nagy Imre újratemetését követően már közvetlen hatósági zaklatástól mentesen lehetett a hősök emlékét megidézni, majd 2013-tól nemzeti kormányunk – méltóságot adva az áldozatok emlékének – gyásznappá emelte november negyedikét, elégtételt szolgáltatva Szent Forradalmunk ismert és ismeretlen áldozatainak.

Különös jelentéssel bír a mostani emlékezésünk helyszíne, ugyanis Horváth Balázs, akinek emléktáblája előtt állunk, hála Istennek nem áldozata az 56-os forradalomnak. Személye mégis örökre elválaszthatatlan számomra ’56 gyászától és emlékétől.

Gyászától azért, mert Horváth Balázs volt, aki 1989 végén egy napon karon fogott és izgatott lelkesedéssel vezetett Brusznyai Árpád – a rendszerváltoztatás veszprémi elindításának szimbólumaként – a várban frissen elhelyezett emléktáblájához.

Brusznyai Árpád akkor lépett a történelem színpadára, amikor az apokaliptikus forradalmi káosz elszabadulni készült, de általa a kozmikus rend irányába fordultak az események. Brusznyai Árpád életeket mentett függetlenül attól, hogy a barikád melyik oldalán álltak.

Ő maga mégis 34 évesen szinte önként állt hóhérai elé, mint a görög tragédiák szereplője. Ezáltal vált a megtorló gonosz hatalom áldozataként a forradalom mártírjává, az öröklét dicsőséges hősévé, aki az igazságot az életénél is fontosabbnak tartotta.

A forradalom emlékétől pedig azért elválaszthatatlan Balázs személye, mert 1989-ben abban segített engem, mint herendi munkásembert, hogy létrehozhassuk a magunk érdekeinek védelmére alkalmas eszközt – az ’56-os dicsőséges Munkástanácsok kései utódaként – a herendi munkástanácsot azoknak a munkásembereknek a példáját követve, akik a világ munkásmozgalmi küzdelmei sorában példa nélküli tettet hajtottak végre 1956 forradalmi viszonyai között.

Ezek a munkások megteremtették a munkás önigazgatásnak azt a formáját, ami addig csupán utópiákban létezett, fenntartva a termelő üzemek működőképességét, ezzel biztosítva az alapvető szükségletek kielégítését és az emberek létfenntartását a nehéz időkben.

A legnagyobb tettük pedig az volt, hogy a Vörös Hadsereg által felállított kádári bábkormánnyal szemben kettős hatalmat teremtettek, és még hónapokig fenntartották azt. Általános sztrájkokkal tárgyalásra késztették Kádárékat, akik csak a kommunistákra mindig is jellemző eszközökkel, csalással, börtönnel és gyilkossággal tudták felszámolni az 1956-os Munkástanácsokat. A pribékek ezzel tudták befejezni piszkos küldetésüket, megtörni a magyar nemzet szabadságért vívott küzdelmét egy időre.

61 évvel a forradalom és szabadságharc után, 28 évvel a rendszerváltás után és 11 évvel Horváth Balázs halála után elmondhatjuk, hogy a Forradalom végig velünk volt és nem csak a lelkünkben. A hétköznapjaink során, amikor lehetőség nyílott a forradalom céljait megvalósítani, emlékét őrizni és áldozatait gyászolni, Balázs azok között volt, akik mindezt megtették: Horváth Balázs így vált a forradalom céljainak végrehajtójaként annak elválaszthatatlan részévé. És mi magunk is azzá válhatunk, ha hűek maradunk az áldozatok emlékéhez, céljaihoz a hétköznapjaink során.

Legszentebb kötelességünk a forradalom áldozatainak szellemében ma is a haza és a nemzet szabadságának megőrzése a jelen fenyegető kihívásai közepette.

Isten adjon nyugalmat az áldozatoknak és szeretteiknek!

2017. november 4.

Fotó: naplo.hu