Egyelőre nem hozott előrelépést a közszolgáltató állami cégek munkavállalóinak – a vasutasoknak, a Volán dolgozóinak, a postásoknak és a közműszektornak – 2021-es bérrendezésével foglalkozó tegnapi tárgyalási forduló.

A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának idei első ülésén az érintett állami vállalatok vezetői, a munkavállalói érdekképviseletek és a kormányoldal egyelőre nem egyeztetett a részletes, ágazatonként és területenként eltérő bérigényekről – értesült a Magyar Nemzet.

A szakszervezetek jelezték, a teljes 2021-es évre vetítve átlagosan minden munkavállalónál hatszázalékos alapbéremelést tartanak szükségesnek, de területenként és munkakörönként eltérően elosztva.

A kormányzati oldal és a vállalatvezetők azt ígérték, mérlegelik a munkavállalói oldal igényeit, így a következő, jövő hétre tervezett egyeztetésen már konkrétumokról is szó eshet.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, a járvány okozta területi hatásokat és a gazdasági következményeket figyelembe véve is

elengedhetetlen a munkavállalók átlagos, legalább hatszázalékos béremelése 2021 egészére vonatkozóan. Ez a mérték kell ahhoz, hogy a munkavállalók keresetének reálértéke tovább emelkedjen.

Magyar Nemzeti Bank megközelítőleg három-négy százalékos reálbér-emelkedéssel számol az idei évre, ennek teljesüléséhez pedig szükség van az érintett munkavállalók bérrendezésére is – ismertette Palkovics Imre.

A Magyar Nemzet információi szerint

a hatszázalékos alapbéremelés 28 milliárd forintos kiadást jelentene a költségvetésnek, ha az érintett vállalatok önerőből nem tudnának hozzájárulni a körülbelül 150 ezer érintett munkavállaló bérköltség-növekedéséhez.

A háromoldalú egyeztetések kimenetele attól függ, hogy a kormány miként dönt a bérrendezéshez szükséges állami kiegészítésről, figyelembe véve a költségvetés mozgásterét.

Napirenden a szakszervezetek javaslatai

Rögzítette a munkáltatói oldal, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) a szakszervezetek álláspontját, a tárgyalások a jövő héten folytatódnak – közölte a Stratosz az egyeztetést követően. A vállalatok vezetőségét tömörítő szövetség hangsúlyozta: a közszolgáltató vállalatok elsődleges, stratégiai feladata, hogy működésük az eredményes védekezés feltételeit megteremtve a járványügyi készültségben is folyamatos legyen. Az egyeztetés során világossá vált, hogy az állami szektor vállalatai a vírusválság kihívásai ellenére jellemzően sikeresen megőrizték munkavállalóikat. A rendkívüli helyzetben bebizonyosodott, hogy az állami vállalatok stabil munkahelyet nyújtanak munkavállalóik számára. A Stratosz emlékeztetett: a 2017–2019 közötti, harmincszázalékos bérfejlesztést követően 2020-ban, a pandémia évében a munkaerő megtartása mellett további tízszázalékos bérfejlesztésre is sor került.

Forrás: Magyar Nemzet