Minimálbér-megállapodás: Magyarország helyzete nagyobb emelést indokolt volna

A minimálbér a szakszervezetek számára többszörösen is kitüntetett szerepet tölt be az érdekvédelemben.

• A legfontosabb ezek közül az, hogy – megfelelő mérték esetén – állami garanciát nyújt a dolgozói szegénységgel szemben.
• A következő, nem elhanyagolható funkciója a minimálbérnek, hogy segít mérsékelni a társadalomban fennálló, napjainkban egyre súlyosabb elégedetlenséget keltő jövedelmi egyenlőtlenségeket.
• Harmadszor, a kelet-európai régióban sajátos szerepe a minimálbérek emelésének, hogy segíti a bérek felzárkózását az egységesülő európai munkaerő-piacon a nyugati régió béreihez. 

Minimálbér és megélhetés

A legfontosabb kérdés, hogy hogyan értékelhető a hazai minimálbér szintje és változása az előbb említett három szempont alapján?

A dolgozói szegénység kapcsán két adatra hivatkozunk. Az egyik a Numbeo nemzetközi megélhetésiköltség kalkulátora segítségével végzett számítás. Eszerint egy Debrecen külvárosában, egyszobás lakást bérlő egy fős háztartásban élő nem dohányzó, alkoholt nem fogyasztó, autóval nem rendelkező munkavállaló havi átlagos megélhetési költsége ma 211 000 forint, ami bruttó 325 000 forintos alapbérnek felel meg. Ez az összeg a most megemelt minimálbér közel kétszerese.  

A másik adatforrás egy tavaly végzett szakszervezeti felmérésből származik, amelyet egy nagyrészt minimálbéreseket foglalkoztató ágazatban végeztek. A felmért ezer fő feletti, kétharmadrészben szakképzett dolgozókat tartalmazó mintában 70% nyilatkozott úgy, hogy anyagi okokból nem engedheti meg magának az egyhetes magyarországi üdülést, 80% pedig nem rendelkezik semmilyen megtakarítással egy váratlan kiadásra (például arra, hogy lecserélje az elromlott hűtőgépet vagy mosógépet), a nyugdíjas évekre történő előtakarékosságról nem is beszélve.

A Numbeo adatai alapján számolt rendkívül szerény szintű megélhetéshez szükséges bruttó bért 7%-kal haladja meg az érintett ágazat nagyvállalati szektorában 2020 első kilenc hónapjaiban mért 303 ezer forintos átlagkereset (amelyben pedig már a túlóra és hétvégi pótlékok is benne foglaltatnak). Ugyanezen ágazat 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató kisvállalati szektorában a bruttó átlagkereset azonban már csak 233 ezer forint volt havonta, azaz 30%-kal volt kisebb a szerény szintű megélhetés havi költségigényénél.

Minimálbérek és jövedelmi egyenlőtlenség

És itt rögvest áttérhetünk arra a pontra, hogy milyen szerepet képes betölteni a magyarországi minimálbér szintje és változása a jövedelemegyenlőtlenségek csökkentésében. A minimálbér azt is hivatott szolgálni, hogy a legkisebb keresetűek fizetése ne maradjon le a magas keresetűektől. Azonban még az elmúlt időszak gyorsnak mondható minimálbér-emelésével sem sikerült a jövedelmi egyenlőtlenség terén előrelépést elérni.

A jövedelmi egyenlőtlenség növekedése azonban nemcsak a jövedelmi skála szélső értékei közötti szakadék mélyülésében fejeződik ki, hanem a jövedelmi középen és a legalsó szinten található jövedelmek között is. És itt érdemes a környező országokkal történő összehasonlítást bekapcsolni az áttekintésbe. Az alábbi tábla az átlagbérek és a minimálbérek arányát mutatja a régióban a legutolsó elérhető átlagbér és a 2021-re érvényes minimálbér-adatok alapján, bruttó és nettó értéken.  

A régiós bérarányok

A táblából kiolvasható, hogy

MIND A BRUTTÓ, MIND A NETTÓ MINIMÁLBÉR ARÁNYA A BRUTTÓ, ILLETVE NETTÓ ÁTLAGBÉREKHEZ KÉPEST MAGYARORSZÁGON A LEGALACSONYABB A RÉGIÓBAN.

Az is feltűnő, hogy Magyarországon (és Romániában) a legmagasabbak  a minimálbér adó- és járulékterhei. Utóbbi a V4 országok mindegyikében jóval alacsonyabb, mint nálunk. Mivel a Magyar Nemzeti Bank 2020 év végén kiadott inflációs jelentése középértéken 7%-os átlagbér-növekedést vár 2021-re, így alapos okunk van feltételezni, hogy a magyar minimálbér átlagbértől történő elmaradása a kormányrendeletben szereplő, éves szinten 3,6%-os minimálbér-emelkedés esetén tovább fog nőni, és kevéssé dicséretes unikum lesz a régióban. A régiós összehasonlítás  a minimálbér és a megélhetési szint kapcsolatát illetően is hátrányos helyzetet mutat a magyarországi minimálbérből élők számára. A minimálbér valódi értékét ugyanis a nettó összeg összehasonlítható árakon számított vásárlóértéke mutatja, hiszen ettől függ, hogy milyen életszínvonal biztosítható az egyes országokban a minimálbéres keresetből. 

Az alábbi tábla a nettó minimálbér vásárlóerő-paritáson mért alakulását mutatja be a négy ország vonatkoztatásában, Magyarországhoz képest:

Tekintettel arra, hogy a V4 országok között nálunk nő a legalacsonyabb mértékben a minimálbér, miközben a jelenlegi és a prognosztizált inflációs ráta itt a legmagasabb, nagy biztonsággal jelezhető előre

A MAGYAR MINIMÁLBÉR VÁSÁRLÓEREJÉNEK TOVÁBBI LESZAKADÁSA A RÉGIÓ ORSZÁGAITÓL.

A bemutatott adatok alapján úgy gondoljuk, hogy a szakszervezetek által a 2021-es minimálbér emelésére javasolt 10%-os összeg nem tekinthető élettől, különösen nem a minimálbéren élők életkörülményeitől elrugaszkodott követelésnek.

A minimálbéremelés és a munkáltatók költségviselő képessége

Vajon elviselhetetlenül terhelte volna meg a munkáltatók költségviselő képességét a 10%-os minimálbér-emelés? Egy nemrég megjelent akadémiai tanulmány (Az adóelkerülés és a minimálbér, MTA KRTK 2020. október) az un. kettős minimálbér-szabály tapasztalatait elemezte statisztikai módszerekkel. A 2006-2010 között az APEH által alkalmazott szabály idején azok a munkáltatók, akik a minimálbér kétszerese alatti bér szinten jelentették be a dolgozóikat, adóellenőrzésre számíthattak, míg azok, akik ezekre az alkalmazottakra is a minimálbér kétszerese alapján fizették be az adót és a járulékokat, mentesültek a kiemelt ellenőrzés alól. A kutatók azt vizsgálták, hogy mely ágazatokban és milyen arányban döntöttek   úgy a munkáltatók, hogy a fokozott adóellenőrzés elkerülésének érdekében inkább vállalják a minimálbér kétszerese utáni adó- és járulékfizetést.

2005-ban a versenyszféra munkavállalóinak 27%-át jelentették be minimálbéren, vagy az ennek közvetlen környezetében (az 57 ezer + 5 ezer forint) levő bér sávban. 2007-ben, az adószabály életbelépését követő évben azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik után a minimálbéren, vagy annak közvetlen környezetében (65 500 + 5 ezer forint) fizették az adót és a járulékot, kevesebb mint a felére, az összes munkavállaló 13%-ára csökkent.

A kutatók szerint ez annak a jele volt, hogy a minimálbérre bejelentett létszám legalább a felénél a munkaadó rejtett módon („zsebbe fizetéssel”) egészítette ki a munkavállaló bejelentett bérét. Ebből pedig több dolog következik:

1. A ténylegesen minimálbéren fizetett munkavállalók száma jóval kisebb annál (a vizsgált időszakban átlagosan a fele annak), mint ahány munkavállalót formailag ezen a bérszinten (vagy ennek a közvetlen környezetében) bejelentettek, tehát annál a létszámnál, mint amekkora számot a NAV és a PM statisztikája kimutat.
2. A minimálbér-emelés az érintett jelentős számú munkáltató esetében jóval kisebb többletköltséget jelent, mint a bruttó minimálbér-emelés és annak járulékai, hiszen a minimálbér emelésével csak a feketén fizetett bér fehéredése következik be, a többletköltség az ezen fehéredő összeg után fizetett adó és járulék, a béremelés nettó összege ebbe a többletköltségbe már nem tartozik bele.
3. A kutatás továbbá azt is kimutatta (magától értetődően), hogy a rejtett minimálbér kiegészítés jóval nagyobb arányban fordul elő azokban a gazdasági ágazatokban, ahol a minimálbéren foglalkoztatottak aránya átlagon felüli. Ilyenek az építőipar,  a kiskereskedelem, a szállítás.

A kutatók az elemzés végén tanulságos  megállapítást tesznek. A kettős minimálbér adózásának a gyakorlata megmutatta, hogy a minimálbér-emelés egyik útja lehetne a legális foglalkoztatás kikényszerítését célzó adóügyi ellenőrzések gyakoribbá tétele és szankcióinak megemelése. Mivel azonban – és ezt már mi tesszük hozzá – a jelenlegi  ellenőrzési gyakorlat inkább ellentétes ezzel, a rejtett kifizetések fehérítésének leghatékonyabb módja a minimálbérek megélhetési költségek szintjére, vagy legalább annak közelébe történő felemelése lenne.

A KSH vállalati jövedelmek keletkezéséről készített kimutatása szerint Magyarországon 2015 és 2019 között, tehát már a minimálbérek emelésének dinamikusabb időszakában, a dominánsan minimálbéreseket foglalkoztató ágazatokban, így a kiskereskedelemben, az építőiparban és a szálláshely-vendéglátó ágazatokban a bér- és járulékköltség aránya a hozzáadott értékben jelentősen csökkent, részben az említett ágazatok jövedelemtermelő képességének növekedése, részben a bérekre rakódó munkáltatói járulékok folyamatos csökkenése következtében.

Az a hagyományos érv, mely szerint az úgynevezett minimálbéres ágazatokban azért fizetnek alacsony bért, mert a munkáltatók költségviselő képessége alacsony, a  jövedelem-statisztika szerint a legutóbbi években még kevésbé igaz annál, ahogyan 5 évvel ezelőtt még igaz lehetett.

A két előző pontban bemutatott adatsor egyaránt abba az irányba mutat, hogy a jövő évi inflációt  meghaladó minimálbér-emelés munkáltatói terhei miatti aggodalmak túlzottak és nem tükrözik a valós tényeket. Az természetesen igaz, hogy pl. a turizmus-vendéglátás ágazat költségviselő képessége a válság miatt megroppant, de ez nem vonatkozik a többi minimálbéres ágazatra (kiskereskedelem, építőipar, szállítás, mezőgazdaság). A járvány miatt válságba került ágazatok esetében a működőképesség helyreállítása viszont bizonyosan nem az amúgy is csak a dolgozói szegénységet újratermelő minimálbér alig érzékelhető emelésén fog múlni. Ezt az állítást igazolják a járvány első hullámának foglalkoztatási statisztikái is.

A KSH által megfigyelt 5-250 fő között foglalkoztató kisvállalati szektorban a részmunkaidős foglalkoztatás második negyedévi növekedése a 117 ezer fős teljes munkaidős létszám veszteségének csak a 20%-át szívta fel, a különbözet 94 200 ember, akik munkanélküliek lettek. A harmadik negyedévben a  kisvállalati szektorban a teljes munkaidős létszámvesztés 26 ezer főre csökkent, de ezt nem a részmunkaidős foglalkoztatásból történő visszaáramlás táplálta, hanem a munkanélküliek táborából történő újrafelvétel. A részmunkaidősök száma ugyanis nem változott a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, hanem szinten maradt.

Az adatok arról tanúskodnak tehát, hogy a minimálbéreseket nagy arányban foglalkoztató kisvállalati szektorban a válság hatására nehéz helyzetbe került munkáltatók a munkavállalóik túlnyomó részét elbocsátották, majd a járványhelyzet javulását követően újra alkalmazták. Ebben a hullámzásban azonban nem a szegénységi küszöbön történő megélhetést nyújtó minimálbérek nagysága, hanem a költségvetési támogatás elégtelensége, megkésettsége játszotta a főszerepet.

Az aláírt bérmegállapodásról

A 2021-re vonatkozó megállapodás ugyan kisebb minimálbér-emelést tartalmaz annál, amennyit az aláíró szakszervezetek szerettek volna elérni, de a dokumentum nem arról szól, hogy a munkahelyeken az érdekképviseletek ne igyekezzenek a garantált béremelésnél magasabbat kiharcolni a tagjaik (és nem tagjaik) számára. Sőt! A megállapodás 3. pontja kifejezetten elismeri: továbbra is érvényben van a 2016-ban a magyar bérek dinamikus felzárkóztatásáról kötött háromoldalú (kormány-munkaadók-szakszervezetek) megállapodás a reálbérek évi 6%-os emeléséről. Értelmezésünk szerint ilyen mértékű emelés indokolt minden munkahelyen, ahol egyébként adottak a béremelés gazdasági feltételei, és különösen indokolt a legalább ilyen mértékű emelés a legkisebb bértételeknél.

Ennek kapcsán fontos leszögezni, hogy a magyar gazdaságban az egyes ágazatok, és az ott tevékenykedő vállalatok igen egyenlőtlen módon fejlődnek a járvány alatt. Az ipari ágazatok döntő része, az informatikai szektor, az élelmiszer- és az élelmiszer jellegű kiskereskedelem nagyvállalati (250 fő feletti foglalkoztatók)  szektorának üzleti helyzete stabil, sokan a 2019. évinél is kedvezőbb eredményeket értek el tavaly, és a tavalyinál jóval kedvezőbb eredmények várhatók idén.  

A minimálbér-megállapodás másik fontos eleme az év közepi felülvizsgálat, részben az infláció alakulásának, részben a gazdasági növekedés változásának, részben az 1-6 havi általános béralakulásnak, és részben az adókulcsok (szociális hozzájárulási adó) csökkentésének függvényében.

Nyilván jobb lenne, ha szakszervezetek alkupozíciója erősebb lenne, és nem csak verbális eszközökkel tudnánk befolyásolni a politikai és a munkaadói döntéseket (ezt az alkupozíciót szisztematikus rombolás érte az elmúlt időszakokban, és nem csak a jelenlegi kormány által). Itt azt is meg kell említeni, hogy a hazai munkaadók sem rosszabbak, mint más társaik, vagyis ők is saját és általában rövidtávú profitérdekeiket nézik elsősorban, és nincs az az állami támogatás, amivel elégedettek lennének.

Ha a munkavállalók csak könyörögnek nekik, akkor sajnálkozva bár, de lesöprik az igényeinket. Ezek miatt abban egyetértünk a történtek ellenére is a MASZSZ álláspontjával, hogy a jövőre nézve mozgósítani kell még meglévő erőinket, hogy a mostaninál eredményesebben tudjunk fellépni a legkiszolgáltatottabb munkavállalók érdekében, akik valóban jóval többet érdemelnek, mint 4 vagy 5%-os minimálbér-emelés, de ha ez nem sikerül, akkor sem lehet alternatíva a bérek befagyasztása. Az előttünk álló fontos feladat most az, hogy támogassuk tagszervezeteinket a munkahelyeken folyó béralkuban, nyomon kövessük a gazdasági és inflációs folyamatokat, és felkészülten folytassuk a tárgyalásokat egy esetleges idei,  második lépcsős minimálbér-emelés érdekében.

Hogyan tovább?

A fenti áttekintésben nem titkolt módon a munkavállalók oldaláról igyekeztünk érvekkel alátámasztani a szakszervezetek bértárgyalásai pozíciójának indokoltságát. Jó lett volna, ha a minimálbér-tárgyalások során a tények, az elérhető statisztikai adatok nagyobb szerepet játszottak volna a felek érvelésében. Talán még esély nyílhat erre a megállapodásban előirányzott második tárgyalási fordulón.

A minimálbér-tárgyalások tárgyszerűségét és szakszerűségét nagy valószínűséggel előmozdítaná, ha a felek szakértői is helyet kapnának a tárgyalások előkészítésében, és legalább abban megegyeznének, hogy milyen tartalmú, honnan származó információkat fogadnak el használandónak és mérvadónak a tárgyalások során. Esetleg még odáig is eljutva, hogy ezekből milyen következtetések vonhatók le a magyar munkavállalók megélhetési viszonyaira, a jövedelem egyenlőtlenségek alakulására, a munkáltatók költségviselő képességére és a régiós munkaerő-piaci viszonyokra.

Szerző:

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Lajtai György közgazdász

Forrás: portfolio.hu