Megvan a döntés: infláció feletti béremelés jön az állami vállalatoknál

2023-01-17T14:19:26+01:002023. január 17.|

Megegyeztek az érvényben lévő bérmegállapodás idei évre vonatkozó új feltételeiről a szakszervezetek, a kormány és az állami cégek vezetői – tudta meg a Napi.hu. Az állami vállalatok dolgozói az eddigi gyakorlattól eltérően fix összegű béremelésre számíthatnak, sokak fizetése az inflációt meghaladóan nő idén.

Az inflációt meghaladó mértékben nőhetnek a fizetések az állami közszolgáltató vállalatoknál 2023-ban: a MÁV, a Volánbusz, a Magyar Posta és az állami közműszektor munkavállalói a 2021-ben megkötött bérmegállapodásban foglalt 5 százalékos emeléshez képest jóval nagyobb bérrendezésre számíthatnak – tudta meg a Napi.hu.

A kormány, a szakszervezetek és az állami cégek vezetői egyetértettek azzal, hogy nem életszerű a jelenlegi gazdasági környezetben a 2021-es alku, ám ezt a hosszú távú egyezség aláírásakor még nem lehetett látni. Éppen ezért a bérmegállapodás módosításáról döntöttek a felek a Közszolgáltató Vállalatok Konzultációs Fórumának (KVKF) keddi ülésén.

Az új megállapodás értelmében fix összegű béremelést kapnának a dolgozók, vagyis, vállalatonként akár eltérő, 40-60 ezer forintos havi bruttó fizetésemelést kapna minden munkavállaló.

A minden dolgozóra érvényes konkrét emelés úgy lenne megállapítva, hogy

a bérrendezést követően az átlagkereset alatt a munkavállalók keresete inflációt meghaladó mértékben emelkedjen, vagyis akár 18-20 százalékkal is nőhet a legalacsonyabb keresetűek bére. Az átlagkereset környékén keresők pedig így inflációkövető béremelésben részesülnének.

Konkrét számokról nem született döntés az országos érdekegyeztető fórumon, a szakszervezeteknek az állami cégeknél folytatott, helyi tárgyalásokon kell megállapodniuk.

A szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány ugyanakkor abban is egyetértett, hogy ezeket a tárgyalásokat minél hamarabb le kell zárni. A cégeknél így már a héten elkezdődnek az egyeztetések a munkavállalói képviseletek és a vezetés között.

Forrás: napi.hu

Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!

Vissza az elejére!