A VOLÁNBUSZ Zrt. tájékoztatásában elmondta, hogy a társaság mint közszolgáltató cég, napi kapcsolat van a kormány által létrehozott operatív törzzsel és ennek megfelelően hajtja végre azokat az utasításokat, amit a cég számára előírnak.

KDSZSZ kezdeményezte, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. döntsön arról, hogy a helyközi autóbusz-közlekedésben is az első ajtós beszállítás és a menetjegy-kiszolgálás, határozatlan időre felfüggesztésre kerüljön.
Továbbá, az utastérben az autóbuszvezető, vezetőállása mögötti két sor ülés kordonnal kerüljön lezárásra, ami kb. 2 méterre biztosítaná azt, hogy az utas ne kerüljön közvetlen kapcsolatba az autóbuszvezetővel.
 
A VOLÁNBUSZ Zrt. képviseletében Bánhidi-Nagy Attila vezérigazgató-helyettes úr válaszában elmondta, hogy önálló döntéseket ezzel kapcsolatban a társaság nem hozhat, a tulajdonos és a szakfelügyeletet ellátó minisztérium hatásköre a menetrend szerinti közlekedés, vagy az utaskiszolgálás ilyen mértékű és szintű korlátozása. Folyamatos jelzések történnek a tulajdonos és az operatív törzs felé, abban az esetben, ha korlátozásokat írnak elő, azt a VOLÁNBUSZ azonnal végrehajtja.
 
A Szövetség képviseletében kértük azt is, hogy azoknál a forgalmi szolgálatoknál, ahol az utastájékoztatás ablakon keresztüli kihangosítással nincs megoldva és az utas belép a forgalmi szolgálat helyiségébe, ott ezt a szolgáltatást a társaság függessze fel.
A szolgálatok tevékenységének korlátozására ígéretet kaptunk és Kameniczky Ákos igazgató úr kijelentette, hogy a konzultáció befejeztével erről is intézkedni fog.
Továbbá elmondta, hogy arról is intézkedett, miszerint a 60 év feletti autóbuszvezetők részére – abban az esetben, ha igénylik és adott a lehetőség – biztosítani kell, hogy ne kerüljenek vezénylésre.
Felfüggesztették a csomagkiszolgálást.
Előírják, hogy a bérletes utasok a hátsó ajtón szálljanak fel, így felfüggesztésre kerül az autóbuszvezető felelőssége, az utazási igazolványok ellenőrzésével kapcsolatban.
 
A társaság azon dolgozik, hogy a menetjegyek megvásárlására az elővételi pénztárakon túl, más lehetőség is rendelkezésre álljon, így ezekben az esetekben is az utasok a hátsó ajtón szállhatnak fel, ezáltal minimálisra csökkentve azon utasok számát, akik készpénzfizetéssel váltanák meg menetjegyüket.
 
A bevételelszámolás maximális időpontját 120 órára emelte a munkáltató, itt a hónap végi elszámolásokat kell ennél rövidebb időn belül, tehát a zárásig elvégezni az autóbuszvezetőknek.
 
Szóvá tettük azt is, hogy az autóbuszok fertőtlenítése hiányos, vagy egyáltalán nem történik meg.
A munkáltató jelezte, hogy a kereskedelemben egyszerűen lehetetlen megfelelő mennyiségű vegyszer, tisztító és fertőtlenítőszer beszerzése, de mindent megtesz a társaság, hogy a beszerzés és a kiszolgálás a munkavállalók felé folyamatos legyen.
 
A KDSZSZ továbbra is igényli, hogy a vírusfertőzés megelőzése érdekében az utaskiszolgálás további és sokkal drasztikusabb korlátozására kerüljön sor, kizárva az utas és az autóbuszvezető közvetlen kapcsolatának lehetőségét.
Abban az esetben, ha a fertőzöttek száma az országban drasztikusan emelkedni kezd, akkor az autóbuszvezetőket el kell látni azzal a komplett védőfelszereléssel, ami kellő védettséget biztosít számukra, vagy pedig a szolgáltatást fel kell függeszteni.
 
A mai naptól a járvány idejére  munkáltató és a szakszervezetek elektronikus levelezéssel és telefonon egyeztetnek, azokról a kérdésekről, ami a foglalkoztatással és a koronavírussal kapcsolatban felmerülnek.
 
Kéréssel fordulok minden munkavállalóhoz, hogy a Facebookon a hozzászóllásaik tartalmát úgy fogalmazzák meg, hogy annak tartalma, a munkáltató számára a hátrányos jogkövetkezmény alkalmazására ne adjon lehetőséget.
 
Kérdéseket és észrevételeket az info@kdszsz.hu, vagy a dobi@szaksz.hu e-mail címre kérjük elküldeni.
 
 
Dobi István
KDSZSZ elnök