A szociális hozzájárulási adó csökkentéséből származó megtakarítás személyi ráfordításként való felhasználásáról csak részben egyeztek meg a Volánnál.

A szociális felek abban egyetértettek, hogy a júliusra és augusztusra eső összeget egyszeri kifizetés formájában augusztus utolsó hetében utalják. (Ez meg is történt.)

A munkaadói szövetség, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) javaslata arról szólt, hogy 2019. július 1-jétől 2019. december 31-ig havonta bruttó 7 ezer Ft-ban részesülnek a munkavállalók egyösszegű kifizetés formájában.

A szakszervezetek egyöntetűen nemet mondtak erre a megoldásra, számukra az első két hónapot leszámítva csak az alapbéresítés az elfogadható.

A KMSZ kevésbé elegáns lépésnek és a munkaügyi kultúra részbeni deficitjének tartja, hogy a cégmenedzsment egyrészt további tárgyalásról beszél, másrészt kész tényként hangoztatja javaslatát.                             

A szakszervezetek aláhúzták, hogy kizárólag az alapbéresítés feltételeiről hajlandóak tárgyalni. Szerintük az alapbéresítés valamelyest javíthat a munkavállalók hangulatán.

A 2019. évi 5 %-os bérfejlesztés – még ha ennyi is szerepelt a három éves megállapodásban – érzékelhető nyomot hagyott a munkavállalók közérzetén, ezért is szükségesnek tartják az érdekvédők az alapbéresítést.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) elismeri, hogy a három éves bérmegállapodás szűkítette a bérollót a nemzetgazdasági és a bruttó szakmai átlagkereset között. (Az előbbi 360-370 ezer Ft, a Volán portfóliónál pedig 330 ezer Ft körül mozog.) Azonban azt is megjegyzi a KMSZ, hogy csalóka ez a mérsékelt bérfelzárkózás, mivel a túlóra pénzek és a különböző pótlékok nélkül nem valósulhatott volna meg.

A nyomasztó foglalkozáspolitikai helyzet mellett – egyebek között – ezzel is magyarázza a Szövetség a 2020. évre bejelentett 15 %-os bérfejlesztési igényét.

 

KMSZ elnöksége

Kép: 24.hu