A Volánbusz Zrt-nél többen kérdezik, hogy mi is van a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségével (KMSZ) és mi lesz a sorsa? Az viszonylag széles körben elterjedt, hogy két szövetség, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) és a KMSZ tagszervezetei erőiket egyesítve, a hatékonyabb és szakmailag megalapozottabb érdekvédelmi munka érdekében egy szövetségbe tömörültek.

A Szövetség neve maradt a KDSZSZ és ez a tömörülés a MOSZ-hoz csatlakozott, mint országos konföderációhoz. A közel 5.000 főt számláló és 18 tagszervezetet tömörítő szövetség befogadó, nyitott a csatlakozni szándékozó szakszervezetek előtt. A KMSZ 14 tagszervezetéből 9 csatlakozott a KDSZSZ-hez, megbízva a KDSZSZ-t az érdekegyeztetés keretében való képviselettel. Meg kell, hogy jegyezzük: a nem csatlakozó szervezetek között van alig 30 fős és van a működés feltételeit épphogy teljesíteni képes tagszervezet.

A KMSZ eróziója már a tavaly májusi küldöttértekezleten megmutatkozott. Ekkor már érzékelhető volt, hogy 3-4 szervezet a lét-nemlét határmezsgyéjén táncol. Ez a folyamat aztán a Volánok integrációjának előestéjén (szeptember végén) szétfeszíteni látszott a szervezet kereteit. Tapintható lett  a komoly feszültség, bizonytalanság, és ebben a helyzetben robbant be a KDSZSZ-szel való egyesülés ötlete. Ez életképesnek tűnt a tagszervezetek többsége számára és elkezdődött a tagszervezetek egyesülésének előkészítése. Novemberben a KMSZ-tagszervezetek megfogalmazták csatlakozási szándékukat és a december 6-ai KDSZSZ választmányi ülésen már két KMSZ-es társelnökkel (Dr. Szabó Imre Szilárd, Horváth László) kibővült a vezetés. Továbbá, az Ellenőrző Bizottságba is bekerültek KMSZ-es képviselők (Csörgő Jánosné, Horkai István, Tóth Zoltán). Ebből is látszik, hogy nem alárendelt szerep jutott a KMSZ-es tagszervezeteknek. A megnövekedett tagsággal a szellemi erők mozgósításával és egyesítésével a Szövetség kimondta, hogy megkerülhetetlen tényezője kíván lenni az érdekegyeztetés folyamatának. Ugyancsak aláhúzta a Szövetség, hogy elfogadhatatlannak tartja azon gyakorlatot, miszerint hírlevélből és e-mailekből szerezhetnek tudomást a szakszervezetek a munkavállalók széles rétegeit érintő döntésekről. Ugyanakkor azt a tárgyalási stratégiát és gyakorlatot is elfogadhatatlannak tartja, hogy érdemben csak a KSZ-kötő szakszervezettel egyeztessen a menedzsment. A tagszervezetek szerint rossz vért szülne, ha folytatódna a tavaly év végi gyakorlat, amikor is megtörtént a nem KSZ-kötő szakszervezetek látványos mellőzése.

A Volánbusz Közlekedési Szakszervezete nagy hajrával október 1-jére (a beolvadás időpontjára) „hozta” a reprezentativitáshoz (KSZ kötéshez) szükséges, a munkavállalói állomány 10%-át kitevő (kb. 1.900 fő) létszámot. A szereplőknek azonban azzal az opcióval is számolni kell (kellene), hogy ez a létszám akár 10% alá is olvadhat, ami új helyzetet teremthet. A KDSZSZ aláhúzza, hogy a KSZ egy kollektív termék, belterjes, kirekesztő módon nem valósulhat meg a gyökeresen eltérő bérezési és foglalkoztatási struktúrák, elemek harmonizációja, egységesítése. Ez csak együttműködés, közös, felelősségteljes munka eredménye lehet. A KMSZ-szel kapcsolatban azt meg kell jegyezni, hogy nem szűnt meg, erről a közgyűlés lehet hivatott dönteni. Ugyanakkor az tény, hogy a KDSZSZ-hez is csatlakozott KMSZ-es tagszervezetek az érdekegyeztetésben való képviseleti joggal a KDSZSZ elnökségét hatalmazták meg.

 

 

Horváth László

        elnök

      ZVDDSZ