Emlékezetes karácsonyi ajándékkal kedveskedett több dolgozójának a Volánbusz Zrt.: felmondólevéllel.

Erősen barátságtalan lépésnek tartja a 18 tagszervezetet tömörítő Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a dolgozók kirúgását közvetlenül karácsony előtt. Elsősorban adminisztratív, ügyviteli munkakörben dolgozóknak mondtak fel, mindennemű előzmény és egyeztetés nélkül.

A Szövetség szerint az intézkedés a mai helyzetben már nem biztos, hogy valamennyi esetben kiállná a jogszerűség próbáját, mivel indokként a bevált paneleket alkalmazták, a költséghatékonyságot, a szervezet észszerűsítését, az átszervezést.

A Szövetség úgy véli, félrevezető volt az a korábbi kommunikációs nyugtatás, miszerint a menedzsment megtartani kíván minden, a Volánbusz Zrt-nél dolgozni kívánó munkavállalót.

A KDSZSZ emlékeztet, hogy az elmúlt év nyarán az akkori mintegy 18 ezres állományi létszám 20 ezres nagyságúra való felduzzasztásáról szóltak a hírek. Ezzel szemben beigazolódni látszik a KDSZSZ egyes tagszervezeteinek prognózisa, miszerint 2020 első felében az ingerküszöböt átütő létszámcsökkenés várható a társaságnál.

A kommunikációról a KDSZSZ megjegyzi, hogy a cég komoly hangsúlyt helyez a tájékoztatásra és képzett csapat végzi, ám előfordul a kozmetikázás, a valóság elkendőzése.

Ilyen volt az év végi juttatásokról szóló tájékoztatás. Hamis volt az effajta cím: „Megtakarítottuk, kiosztjuk”, mivel ismert volt, hogy a megtakarítás elsősorban a közlekedési központok és a szakszervezetek bérmegállapodásának hozadéka volt és a régiós társaságok „spájzoltak”. A Volánbusz Zrt. pedig október 1-je után „szállt be” a megtakarításba.

 A Szövetség elfogadhatatlannak tartotta, hogy a menedzsment a szakszervezetek mellőzésével e-mail-ek és hírlevelek formájában tájékoztatott az év végi kifizetésekről, és emiatt viszonylag szűkebb kört „talált meg” az információ.

A Szövetség szóvá teszi, hogy volt olyan hírlevél, ami a kevésbé pontos megfogalmazás miatt az alapos félreértést és álhírek szárnyalását okozta.

A létszámgazdálkodás kérdésében a Szövetség nyílt és őszinte tájékoztatást vár. Elfogadhatatlannak tartja azt a gyakorlatot, hogy egyik oldalon megnyugtat, a másik oldalon pedig egyeztetés nélkül menesszenek munkavállalókat.

A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége határozottan kiáll a munkaerő megtartása mellett, ezért szükség esetén a jog eszközét is igénybe kívánja venni.

 

Horváth László

   társelnök

   KDSZSZ