Most akkor mi van?

Ezt minden munkavállaló szeretné tudni. Azonban a kérdéseinkre eddig nem kaptunk választ.

Az oltatlanokra vonatkozó visszafizetési kötelezettséget szerintünk nem lehet levezetni a rendeletből.

Mivel a visszatérítési kötelezettségnek nincs időbeli határa és egyéb kötelezettségnek sincs számbeli korlátozása.

Február 15. után nemcsak az számít oltatlannak, akinek egy, vagy egy sincsen, hanem az is, akinek 6 hónapnál régebbi a második oltása és az is, akinek védettségi igazolványa van, vagyis a jelenlegi 25% rendvédelmi oltatlansági átlag felkúszik 65% közelébe.

Ezek az anomáliák mindaddig fennállnak, amíg a veszélyhelyzet alapján rendeleti kormányzás folyik, de mi történik utána, hogyan adod vissza az oltást, ha már nem lesz kötelező, ki fogja a felelősséget vállalni egy esetleges egészségügyi probléma miatt?

Mit tudsz tenni?

  1. Ha semmiképpen nem szeretnél oltatni
  2. Ha nem akarod magad fél évente oltatni
  3. Ha úgy érzed, hogy rákényszerítenek az oltásra és akaratod ellenére be fogod oltatni magad
  4. Ha nem kéred a 6 havi szolgálati juttatást
  5. Ha úgy érzed, hogy jogellenesen jár el a munkáltatód

Dr. Ulics Erika ügyvéd asszonyt tudjátok keresni szolgálati jegyekkel és panaszokkal kapcsolatban:

– a 6 havi visszautasítása ügyében

– a kötelező oltás munkáltatói felelősségvállalása ügyében

– a kötelező oltást beadó orvos, vagy ápoló felelősségének ügyében (ezeket majd a helyszínen fényképezzétek le minden esetben, mert később nem lesznek meg)

– illetmény-nélküli elrendelésével kapcsolatos szolgálati panasz ügyében

– kormányrendelet miatt elszenvedett hátrányok miatt beadott szolgálati panasz ügyében

Kizárólag e-mailben, , vagy messengeren keressétek!

drulicserika@gmail.com

Azt ne felejtsétek, hogy csak jogi úton tudjátok érvényesíteni jogaitokat és az is valószínű, hogy ezeknek a pereknek nem Magyarországon lesz vége.

Így készüljetek fel egy többéves pereskedésre!

Oltás:

Az 599/2021. Kormányrendeletben két csoportra osztották a munkavállalókat:

               aa) 2021. december 15. napjáig felvenni, ha a munkavégzés során ügyfelekkel rendszeresen találkozik,

               ab) 2022. január 31. napjáig felvenni, ha nem tartozik az aa) alpont alá,

November 15-én mindenki megkapta az ügyfélkapujára, hogy melyik csoportba tartozik. 

Az ab) csoportba tartozóknak később kerül meghatározásra az oltási időpont.

Ennek a 19/2021. Bm utasítás az alapja:

              3. § (1) Az  általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a  büntetés-végrehajtási szervezet, valamint a  hivatásos katasztrófavédelmi szerv azon foglalkoztatottja tekintetében, aki nem tartozik a  2.  § a)  pont aa) alpontjának hatálya alá, egydózisú                           oltóanyag esetén a védőoltás, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisa kötelező felvételének legkésőbbi időpontját a  közérdek figyelembevételével, a  belügyminiszter jóváhagyásával, a  munkáltatói jogkört gyakorló vagy az  állományilletékes                                     parancsnok szervezeti egységenként határozza meg. (2) A munkáltatói jogkört gyakorló vagy az állományilletékes parancsnok az (1) bekezdés szerinti időpontra vonatkozó javaslatát, szervezeti egység szerinti bontásban 2021. november 30-ig terjeszti fel                                   jóváhagyásra a rendvédelmi szerv országos parancsnoka útján a belügyminiszterhez. (3) A (2) bekezdés szerinti javaslatot annak felterjesztése előtt az országos parancsnok a véleményével egészíti ki.  

Jelenleg ez az utasítás nem elérhető, mint hatályos jogforrás a netjogtárban, mert eredetileg a veszélyhelyzet 2022.január 1-én hatályát vesztette volna a 6. szakasz alapján:

                   19/2021. Bm utasítás 6. § (2) Ez  az  utasítás a  koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztésekor hatályát veszti.   

Azonban a 2021. évi I. tv még nem vesztette hatályát, így véleményünk szerint a Bm utasítás sem került visszavonásra.

Ezen kívül senki nem kapott oltással kapcsolatban értesítést. 

6 havi:

A 712/ 2021. Kormányrendelet alapján ki kapja a szolgálati juttatást?

               4. § A szolgálati juttatásra jogosult – az 5. és a 12. § szerinti kivétellel –

a) a 2021. december 31. napján hivatásos szolgálatot ellátó személy, függetlenül attól, hogy a jogviszonya határozott vagy határozatlan időre áll fenn,

b) akinek 2021. január 1. napja és 2021. december 31. napja között

ba) szolgálatellátása során vagy azzal összefüggésben szerzett sérülése vagy

bb) szolgálati kötelmekkel összefüggésben bekövetkezett megbetegedése

miatt szűnt vagy szűnik meg a szolgálati jogviszonya,

c) a 2021. december 31. napján nyugdíj előtti rendelkezési állományban lévő.

Ki a hivatásos szolgálatot ellátó személy?

               6. § (1) Az a hivatásos szolgálatot ellátó személy,

a) aki 2021. december 31. napján a próbaidejét tölti,

b) aki 2021. december 31. napján fegyelmi büntetés, fenyítés, szolgálati beosztásból vagy pénzügyőr esetén állásából felfüggesztés hatálya alatt áll,

c) akivel szemben 2021. december 31. napján büntetőeljárás, fegyelmi eljárás, vagy méltatlansági eljárás van folyamatban,

d) aki 2021. december 31. napján kifogástalan életvitel ellenőrzés alatt áll

[az a)-d) pont a továbbiakban együtt: korlátozó ok] jogosult a szolgálati juttatásra, de részére a szolgálati juttatás kifizetésére csak a korlátozó ok megszűnését követően – a (2)-(4) bekezdésben meghatározottak szerint – kerül sor.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerint próbaidőt töltő hivatásos szolgálatot ellátó személy esetében a szolgálati juttatást a próbaidő lejártát követően, abban az esetben kell kifizetni, ha a jogviszonya nem szűnt meg. Ebben az esetben a szolgálati juttatást a próbaidő lejártát követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni, és a szolgálati juttatás alapját a 2021. december 31-én érvényes illetményből, a 7. §-ban foglaltak alapján kell számítani.

(3) Az (1) bekezdés b) és c) pontja esetén a szolgálati juttatást abban az esetben kell kifizetni, ha a büntetőeljárás, a fegyelmi eljárás vagy a méltatlansági eljárás nem a hivatásos szolgálatot ellátó személy jogviszonyának megszűnésével zárult, azzal, hogy a kifizetésre akkor kerülhet sor, ha a hivatásos szolgálatot ellátó személy nem áll fegyelmi büntetés vagy fenyítés hatálya alatt. Ebben az esetben a szolgálati juttatást a korlátozó ok megszűnését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni, és a szolgálati juttatás alapját a 2021. december 31. napján érvényes illetményből, a 7. §-ban foglaltak alapján kell számítani.

(4) Az (1) bekezdés d) pontja esetén a szolgálati juttatást abban az esetben kell kifizetni, ha a hivatásos szolgálatot ellátó személy életvitele kifogástalan. Ebben az esetben a szolgálati juttatást az eljárás megszűnését követő hónapra járó illetménnyel együtt kell kifizetni, és a szolgálati juttatás alapját a 2021. december 31. napján érvényes illetményből, a 7. §-ban foglaltak alapján kell számítani.

Ki az, aki nem jogosult?

5. § (1) Nem jogosult a szolgálati juttatásra

a) az a hivatásos szolgálatot ellátó személy, aki lemondási idejét tölti,

b) az a hivatásos szolgálatot ellátó személy, aki felmentési idejét tölti, ha

ba) a felmentési idő megkezdését megelőző napon nem rendelkezett – az adott jogviszonyra érvényes számítás alapján – három év folyamatos szolgálati jogviszonnyal, vagy

bb) a felmentésére neki felróható okból került sor,

c) az a hivatásos szolgálatot ellátó személy, akinek a szolgálati jogviszonya szünetel,

d) az a hivatásos szolgálatot ellátó személy, aki mérlegelési jogkörben engedélyezett illetmény nélküli szabadságát tölti,

e) az a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy, aki a Hszt. 320. § szerinti szenior állomány tagja, valamint

f) az a szerződéses állományú katona, aki egyoldalú szerződésbontása esetén lemondási idejét tölti

2021. december 31. napján.

(2) E § alkalmazásában felróható okból következik be a felmentés, ha

a) a katona teljesítményértékelése alapján vagy nemzetbiztonsági szempontból alkalmatlanná válik,

b) a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló felmentésére

ba) alkalmatlanság vagy méltatlanság miatt kerül sor, ide nem értve az egészségi, illetve pszichológiai alkalmatlanság esetét, vagy

bb) a szolgálati beosztás felajánlásának kötelezettsége esetén a részére felajánlott szolgálati beosztás el nem fogadása miatt kerül sor,

c) a pénzügyőr felmentésére

ca) alkalmatlanság, kifogásolható életvitel megállapítása vagy méltatlanság miatt kerül sor, ide nem értve az egészségi, illetve pszichológiai alkalmatlanság esetét, vagy

cb) a munkakör felajánlásának kötelezettsége esetén a részére felajánlott munkakör el nem fogadása miatt kerül sor.

12. § Az 5. § (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően nem jogosult a szolgálati juttatásra a hivatásos szolgálatot ellátó személy, illetve – amennyiben részére a juttatás már kifizetésre került – a 2021. december 31-ig megszerzett szolgálati jogviszony időtartamától függetlenül a 10. § (1) bekezdése szerinti visszatérítési kötelezettség terheli azt a hivatásos szolgálatot ellátó személyt, akinek a részére a munkáltatója a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló kormányrendelet alapján illetmény nélküli szabadságot rendelt el, vagy akinek a részére illetmény nélküli szabadság elrendelésének van helye.

Kinek keletkezik visszatérítési kötelezettsége?

10. § (1) A szolgálati juttatás teljes összegének visszatérítésére köteles – a (2)-(4) bekezdés szerinti kivétellel – a hivatásos szolgálatot ellátó személy, aki 2021. december 31. napján nem rendelkezett három év folyamatos szolgálati jogviszonnyal, és szolgálati jogviszonya a létesítéstől számított három év folyamatos szolgálati jogviszony elérését megelőzően megszűnik.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően időarányos visszatérítési kötelezettség terheli azt a hivatásos szolgálatot ellátó személyt, aki 2021. december 31. napján nem rendelkezett három év folyamatos szolgálati jogviszonnyal, és szolgálati jogviszonya a három év folyamatos szolgálati jogviszony elérését megelőzően

a) azonnali hatályú lemondással vagy

b) fizikai alkalmatlanság megállapítása miatt szűnik meg

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően időarányos visszatérítési kötelezettség terheli azt a pénzügyőrt, aki 2021. december 31. napján nem rendelkezett három év folyamatos szolgálati jogviszonnyal, és a három év folyamatos szolgálati jogviszony elérését megelőzően, kérelmére, tisztviselői munkakörbe kerül kinevezésre.

(4) Az (1)-(3) bekezdéstől eltérően mentesül a visszatérítési kötelezettség alól az a hivatásos szolgálatot ellátó személy, aki 2021. december 31. napján nem rendelkezett három év folyamatos szolgálati jogviszonnyal, és a szolgálati jogviszonya a három év folyamatos szolgálati jogviszony megszerzését megelőzően

a) a hivatásos szolgálatot ellátó személy halálával,

b) egészségügyi, illetve pszichológiai alkalmatlanság megállapítása miatt felmentéssel,

c) szolgálati beosztás vagy pénzügyőr esetén munkakör felajánlásának kötelezettsége esetén részére szolgálati beosztás vagy pénzügyőr esetén munkakör felajánlására nincs lehetőség, és ezen okból felmentéssel,

d) a hivatásos szolgálatot ellátó személy szolgálati jogviszonya, folytatólagosan időbeli megszakítás nélkül jogszabály alapján kormányzati szolgálati jogviszonnyá, közszolgálati jogviszonnyá, közalkalmazotti jogviszonnyá, rendvédelmi igazgatási alkalmazotti jogviszonnyá, honvédelmi alkalmazotti jogviszonnyá vagy igazságügyi alkalmazotti jogviszonnyá és politikai szolgálati jogviszonnyá történő átalakulással, áthelyezéssel

e) a Navtv., a Hszt. és a Hjt. szerinti egészségkárosodási ellátásra való jogosultságra figyelemmel

szűnik meg.

(5) A szolgálati juttatásra való jogosultság szempontjából a hivatásos szolgálatot ellátó személy szolgálati jogviszonyát folyamatosnak kell tekinteni, ha a jogosultsági idő alatt a Hszt., a Hjt. vagy a Navtv. hatálya alá tartozó szolgálati viszonyok közötti áthelyezésre kerül sor.

(6) Az (1)-(4) bekezdésben foglaltak alkalmazásában, a pénzügyőr esetén a három év folyamatos szolgálati jogviszony fennállását a 2021. január 1-jét megelőzően fennálló, a Hszt. szerinti hivatásos szolgálati jogviszony figyelembevételével kell megállapítani.

HTFSZ Elnökség