Ellenzék politikusok hétfő délután az esztergomi Suzuki-gyár előtt azért demonstráltak, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit, ne alkalmazzák a Munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait. A Magyar Suzuki ugyanakkor nem tervezi a túlórák számának növelését.

„A munka világa egy olyan terep, ahol valódi kérdések vetődnek fel nap mint nap. Bérekről, túlóráról, pihenőidőről, kollektív szerződésekről, sok mindenről, ami valóban húsvér emberek húsvér problémája. Erre a területre próbál benyomulni az ellenzék. Így mentek el a MÁV-hoz, meg különböző cégekhez, kérve a nagy esküt ezen cégek vezetőitől, hogy ne alkalmazzák majd az ő közbenjárásukra ugye a 400 órát. Senki nem alkalmazza, mert abban a formában, ahogy ők ezt hirdetik, nem lehet alkalmazni. De ez egy olyan ürügy, amivel napirenden tudják tartani saját létüket” – fogalmazott a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Hangsúlyozta: az ázsiai cégeknél nincsen meg a munkaügyi kapcsolatok kultúrája, ami az európai országokat jellemzi. Nem igaz a Magyar Suzuki Zrt. azon állítása, hogy a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács megfelelő fórum. Az üzemi tanácsnak egészen más a feladata. A szakszervezeti tisztségviselő elbocsájtása jogtalanság, mint ahogy az is, hogy nem engedik be a szakszervezetet. Ez ellen a törvény őrének, az állam alkotmányos rendje miatt fel kell lépnie.

Tekintse meg a teljes beszélgetést: