A Visegrádi Csoport

Cseh Elnöksége

2015/2016

Az energia kérdésének általános térnyerése után az Európai Unió szintjén, az energetika témája a V4-ek tárgyalásainak is középpontjába került (bár a 2004. május 12-én Kroměříž-ben aláírt V4-es Miniszterelnöki Nyilatkozat, amelynek címe „A visegrádi együttműködés jövőbeli területeire vonatkozó irányelvek”, nem terjed ki az energia kérdésére). Az utóbbi időben az energiaügyekért felelős Ipari és Kereskedelmi Minisztérium igen intenzív és szoros együttműködést alakított ki a V4-es országok között.  Speciális munkacsoportokat állítottak fel, és egy magas szintű munkacsoport is létrejött. Az együttműködés során számos közös álláspontot fogadtak el aktuális témákkal kapcsolatban.

A Cseh Elnökség 2015 júliusában vette át a V4-ek elnökségét. Az elnökségi prioritásokat kormányzati és minisztériumi szinten állapították meg. A kormányzati prioritások egyike az energia kérdése. A speciális prioritást a következő három kérdéskör határozza meg:

Energia Unió és az EU-n belüli együttműködés

Ez elsősorban a Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi (KTE) Tanács vagy az Európai Tanács elé kerülő speciális Energia Unióval kapcsolatos kérdések vagy az Európai Unióban az energia területén felmerülő aktuális témakörök ad hoc koordinációját jelenti, valamint az energiaügy aktuális kérdéseivel kapcsolatos közös álláspontok kialakítását az Európai Unióban. A cél az, hogy az energiapolitika három stratégiai célja közötti egyensúly fenntartása – e három stratégiai cél a biztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság. A V4-ek Energiaügyi Munkacsoportja foglalkozik ezzel a kérdéssel. A csoport legutóbb novemberben tartotta ülését.

Az energiapolitika külső dimenziója és az energiabiztonság (a témakörért a Külügyminisztérium felelős)

A jelenlegi téma elsősorban Ukrajna és a Keleti Partnerség országai (a tagállamok: Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán), valamint az Energia Közösség (a tagok Ukrajna, Moldova, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Koszovó, Macedónia és Albánia).

Belső gázpiac

Mivel az összes V4-es ország nagymértékben függ mindössze néhány gázellátótól, a belső gázpiac kialakításának befejezése jelentős mértékben hozzájárulna ezen országok energiabiztonságához. Az alapvető feltétel a gázpiac teljes integrációja, ami hosszútávú V4-es prioritás, a belső gázpiac az Észak-déli összekapcsolás befejezésével válik teljessé. Ezzel a témával a Gázpiaci Integrációval foglalkozó V4-es Fórum foglalkozik.

A VISEGRÁDI 4-EK CSEH ELNÖKSÉGÉNEK AKTUÁLIS EREDMÉNYEI

2015 júniusában a V4-ek Konferenciája a V4-ek energiaügyi minisztereinek munkaebédjével indult Brüsszelben; a cél az volt, hogy bemutassuk a cseh prioritásokat és meghatározzuk a kiemelt, illetve közös témákat; a nukleáris energiával, illetve az energiaügyi kormányzás rendszerével kapcsolatban megállapodást sikerült elérni.

A 2015 szeptemberében, Ostravában tartott Nemzetközi Energiaklubi Konferencia során a V4-ek energiaügyi miniszterei a következő főbb témakörökkel foglalkoztak: az Energia Unió Kormányzásának koordinációja, vita az úgynevezett nyári csomagról (a kibocsátási kvótarendszer felülvizsgálata, az energiafogyasztás címkézésről szóló irányelv felülvizsgálata és az energiafogyasztókkal kapcsolatos kommunikáció), a gázellátás biztonsága, illetve a nukleáris indikatív programok (PINC); megállapodás született arról, hogy közös álláspontot fogadnak el a PINC programokkal kapcsolatban.

Mindkét munkacsoport 2015 novemberében találkozott. Az Energiatevékenységgel kapcsolatos V4 Munkacsoport megvitatta az Energia Unió Irányításának, illetve az új, Elektromosenergia-piaci Tervezet kérdését. A Gázpiaci Integrációval foglalkozó V4-es Fórum megvitatta a közös V4 Megelőzési Akciótervet és a Vészhelyzeti Tervet, konkrétabban a kockázatelemzési dokumentum véglegesítését. A Fórum megvitatta a várható „téli csomagot” is – az Európai Bizottságnak be kell mutatnia a Gázellátási Irányelv felülvizsgálatát, a kormányközi megállapodásokkal kapcsolatos döntés felülvizsgálatát, illetve a földgáz cseppfolyósításával (LNG) és a tárolással kapcsolatos tájékoztatását.

A többi EU tagállam részére a következő nem hivatalos dokumentumok kerültek átadásra:

  • V4 álláspont az új elektromosenergia-piaci tervezetről,
  • az irányítási rendszerrel kapcsolatos V4 állásfoglalás,
  • a nukleáris ágazatba történő befektetéssel kapcsolatos indikatív program (PINC),
  • Közös V4 nem hivatalos dokumentum: hűtés és fűtés.

KÖVETKEZŐ LÉPÉSEK

A munkacsoportok következő ülésszakára várhatólag a téli csomag bemutatása után kerül sor (valószínűleg 2016. február 10-én); a V4 országok képviselői megpróbálnak közös álláspontot kialakítani a bemutatott dokumentumokkal kapcsolatban.

A magas szintű munkacsoport találkozója az Energia Tanács előtt (2016. június 6.) és a témától függően valószínűleg az Informális Energia Tanács előtt is (2016. április 11.) várható.