A kormány gazdaságpolitikai célja változatlan, amelynek alapja, hogy az országban munkaalapú társadalom épül. A munkavállalók körében a munkaalapú társadalom egyértelműen azt jelenti, hogy lesz hol dolgozni, lehet egzisztenciát építeni és a családnak megélhetést adni – derült ki a 180 perc műsorából.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a vállalkozói terheket tekintve hosszú idő vagyunk abban a helyzetben, hogy végre láthatjuk azokat a folyamatokat és irányokat, amelyek elkezdődtek az elmúlt években. A 2010 után következő négy év gyakorlatilag a válságkezeléssel telt, a következő ciklus már a konszolidáció időszaka volt, a most következő években pedig már olyan növekedési pályára lehet állítani az országot, ami segíti a kisvállalkozóinknak az életét.

A vállalkozásokat támogató programok és fejlesztések csak egy nagyon versenyképes gazdaság és társadalom mellett érhetik el a céljaikat. A tőkevonzásban és hatékonyságban arra kell felkészülnünk, hogy nekünk nem elsősorban a nagy nyugat-európai országok a versenytársaink, hanem a környező államok – világított rá.

Mint mondta, a hazai vállalkozói kör számára van néhány alapvetés: forrás kell, piac kell, olyan környezetre van szüksége, ahol „vegzálás” nélkül tud működni. Hozzátette: a mostani gazdasági gondolkodás nagyon hatékonyságorientált.

Véleménye szerint első körben azt kell feltárnunk, hogy mik azok a vállalkozásokat sújtó problémák, amelyeket meg tudunk oldani. A forrástérképet létre kell hozni, tehát megmutatni, hogy hol van pénz.

A cégek számára van négy pénzügyi eszköz: a pályázatok, a hitelek, a tőke és a garanciák. Ugyanakkor a mostani uniós pénzügyi ciklus pályázatait szinte teljesen kiosztják az év végéig, így most már a következő időszak pályázatait az eddigi tapasztalatokkal támogatva kell előkészíteni – tette hozzá.

Munkaalapú társadalom épül az országban

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet: nem először jön elő ez a terv, korábban már Varga Mihály pénzügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is többször beszélt róla. A munkavállalók körében a munkaalapú társadalom egyértelműen azt jelenti, hogy lesz hol dolgozni, lehet egzisztenciát építeni és a családnak megélhetést adni.

2016-ban megszületett egy hatéves bérmegállapodás, ezzel kapcsoltban a szakértő elmondta: a paktumnak vannak fix részei, ilyen például a kétéves minimálbér-megállapodás, ami idén kifut. Ez azt jelenti, hogy a bérek tovább emelkedtek, és a nettó összege eléri a létminimum szintjét – mondta az elnök.

Véget ért az olcsó munkaerő korszaka, innentől kezdve tehát meg kell fizetni a dolgozókat ahhoz, hogy fenntarthassák a cégek a gazdaság fejlődését – tette hozzá.

MTI-fotó: Komka Péter

Forrás:hirado.hu