Jövőre átlagosan 10-12 százalékkal tovább nőnek a fizetések az állami vállalatoknál a tavaly megkötött, hároméves bérmegállapodás keretében. A postánál, a MÁV-nál, a Volán-társaságoknál, valamint a vízügyi ágazatokban ugyanakkor továbbra is súlyos a munkaerőhiány, így várhatóan újabb, az érdekképviseletek, a cégvezetők, valamint a fenntartó közötti tárgyalásokra kerülhet sor januárban – tudta meg lapunk. A 2018-ra előirányzott, átlagosan 12 százalékos emelésből nagyobb arányban részesülhetnek az alacsonyabb keresetűek, valamint a munkaerőhiányos területeken dolgozók. A differenciálással kapcsolatos tárgyalások hamarosan megkezdődnek.

A következő hetekben kezdődnek az állami vállalatoknál a jövő évre előirányzott, átlagosan 12 százalékos béremelés felosztásával kapcsolatos tárgyalások – értesült a Magyar Idők. Tavaly az állami közszolgáltató cégeknél – a postánál, a Volán-társaságoknál, a MÁV-nál, valamint a vízügyi ágazatokban – köttetett egy hároméves, összesen átlagosan 30 százalékos bérmegállapodás. Az idei évben ennek ­köszönhetően 13-15 százalékkal nőttek a fizetések, amelyből minden dolgozó részesült, ám ez egyelőre nem elegendő megoldás, mivel a munkaerőhiány továbbra is fennáll.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta, már korábban kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, amely reményeik szerint már januárban összeülhet. A várhatóan hamarosan megalakuló fórumon képviseltetnék magukat az állami vállalatok vezetői, a kormány – mint fenntartó – részéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint a szakszervezetek. Tavaly a felek már tárgyalóasztalhoz ültek a hároméves bérmegállapodás megkötésekor.

Palkovics rámutatott, a feleknek át kell tekinteniük az állami fenntartású cégek helyzetét, s közösen kell megoldást találni a munkaerőhiány enyhítésére, mivel a problémát csak nemzetgazdasági szinten lehet kezelni, vállalati szinten már nem orvosolható a jelenség. Példaként említette a Volán-társaságokat, ahol a buszsofőrök iránti nemzetközi kereslet is hatalmas, ráadásul a magánszféra is konkurenciát jelent, habár jövőre az ágazatban további 10-12 százalékkal nőnek a fizetések. A szakszervezeti vezető szerint a béremelés mellett a kafetériakeret bővítése, a biztosítások, egészségügyi járandóságok szélesítése, valamint egyéb szociális intézkedések bevezetése is segíthet.

Idén 13-15 százalékkal nőttek a fizetések a postánál, a Volán-társaságoknál és a MÁV-nál is

– A MÁV-nál várhatóan januárban kezdődnek a 2018-ra előirányzott béremelési keret differenciálásával kapcsolatos tárgyalások – mondta lapunknak Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke. ­Várhatóan minden dolgozó részesül tízszázalékos béremelésben. További kétszázalékos korrekció­ra számíthatnak azok a munkavállalók, akiknek a jövőre is jelentős, 12 százalékos garantált bérminimum-emelés ­miatt a szakmai minimum elérné a jövedelmét. A szakszervezeti vezető hozzátette: a tárgyalások előreláthatólag január­ban lezárulnak, így februárban már minden munkavállaló magasabb összegű fizetésre számíthat.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője kérdésünkre elmondta, a Magyar Postánál három év alatt nagyobb mértékben, 32 százalékban nőnek a bérek, a jelentősebb bérfejlesztést az idei évtől kapták a dolgozók, jövőre átlagosan 12 százalékkal emelkedik a postások fizetése. A postánál a differenciálásról már korábban megállapodtak, így ott várhatóan nem lesznek újabb egyeztetések.

A vízügyi közszolgálati dolgozóknál várhatóan december végén–január elején kezdődnek az egyeztetések, azonban a regionális vízművek közül már van olyan, ahol megállapodtak a felosztás részleteiről. A szakszervezeti vezető emlékeztetett, a hosszú távú megállapodás utolsó évében átlagosan öt százalékkal nőnének a keresetek, ám az azt megelőző időszak tapasztalatainak áttekintését követően ez változhat.

Jövőre folytatódik a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése. Előbbi az idei bruttó 127,5 ezerről 8 százalékkal 138 ezer forintra nő, a munkavállaló 91 800 forintot kaphat kézhez. A garantált bérminimum idei bruttó 161 ezer forintról 12 százalékkal 180 ezer forintra emelkedik, amelyből a dolgozó 123 700 forintot vihet haza.

Korábban írtuk, nemcsak az állami vállalatoknál, de a versenyszféra cégeinél is jelentősen emelkedhetnek a fizetések 2018-ban. Az idei átlagosan 10-15 százalékos növekedést ugyan nem érjük el, ugyanakkor nem várható, hogy visszatérnek a korábbi évekre jellemző rendkívül alacsony, 3-4 százalékos emelések.

A munkaadói érdekképviseletek, valamint a pénzügyi elemzők a magánszektorban átlagosan kilencszázalékos bruttó bérnövekedéssel számolnak jövőre, a szakszervezetek ugyanakkor tíz százalék feletti felzárkóztatást szeretnének. Várhatóan a vállalati szférában a béremelések mellett egyre hangsúlyosabbá válnak a juttatások, tehát akár a kafetériakeretre vonatkozó kedvezmények, akár a biztosítási, egészségügyi, rekreációs és egyéb, úgynevezett hangulatjavító intézkedések is.