Foglalkoztatás-egészségügyi konferencia

2014-05-30T12:36:03+02:002014. május 30.|

A Munkástanácsok Országos Szövetségének célja,- ahogy ezt a programjában is megfogalmazta- a munkahelyi balesetek és a foglalkozási/foglalkozással összefüggő megbetegedések megelőzése, valamint a balesetet szenvedett, vagy megbetegedett dolgozók egzisztenciális biztonságának megteremtése Az első országos foglalkoztatás-egészségügyi konferencián Palkovics Imre elnök tartott előadást. Az előadás szövege az alábbiakban olvasható:

Megalakult a Fiatal Dolgozók Szakszervezete- SZTE FIDO fórum

2014-05-29T13:21:03+02:002014. május 29.|

Május 28-á tartotta első rendezvényét a Szegedi Tudományegyetem Fiatal Dolgozók Szakszervezete (SZTE FIDO) szervezete. A rendezvényen részt vett Holecz Gábor, a Munkástanácsok közszféráért felelős alelnöke, aki a szakszervezetek helyzetéről és szerepéről beszélt, bemutatva egyúttal saját szervezetét, a vám és pénzügyi dolgozók szakszervezetét, valamint Szabó Imre, a MOSZ ifjúsági tagozatvezetője, aki a felsőoktatási dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatban a fiatalítás fontosságát emelte ki, számos példát hozva az elmúlt évekből.

Itt a legrosszabb dolgozni a világon

2014-05-22T17:39:11+02:002014. május 22.|

A Trade Union Confederation (ITUC) szakszervezeti konföderáció publikálta a munkavállalók jogait tiszteletben tartó indexét, melyben a világ országait rangsorolják azt illetően, hol, mennyire védik a dolgozók jogait. A legrosszabb helyzetben egyes afrikai államok, illetve Ukrajna munkavállalói vannak, a legjobban pedig zömmel európai országok munkásai találhatóak. De vannak első ránézésre kakukktojások is.

Munkavállalás: kőkemény lehet az új német szabályozás

2014-05-22T12:12:58+02:002014. május 22.|

Akár öt évre kitilthatják Németországból a szociális ellátásokkal visszaélő külföldi uniós állampolgárokat a kormány szerdán kiszivárgott jogszabálytervezete szerint. A tervezet szerint automatikusan kitiltják Németországból mindazokat az uniós társállamokból érkező bevándorlókat, akik a szociális támogatásokra vonatkozó szabályok megszegése miatt elveszítik jogukat a németországi tartózkodásra, vagyis akiket kiutasítanak az országból. A beutazási tilalom maximális időtartama öt év lehet. Továbbá három évig terjedő szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre számíthat, aki hamis adatokat megadva próbál tartózkodási engedélyt szerezni - áll a törvényjavaslatban a ZDF közszolgálati televízió beszámolója szerint.

Kiderült, mitől és mennyire stresszesek a magyar munkavállalók?

2014-05-16T12:11:59+02:002014. május 16.|

Több mint 19 000, 18-60 év közötti magyar munkavállaló kapcsolódott be önkéntesen, országos szinten, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Munkahelyi stressz és stresszkezelés Kutatócsoportja által 2013. május 1-én indított Munkahelyi Stressz Felmérésbe. A projekt a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (OMMF-11-0104) támogatásával valósult meg. Az adatgyűjtés célja a munkahelyi pszichoszociális kockázati tényezők országos és ágazati szintű vizsgálata volt.

Vissza az elejére!