A kormány 15 százalékos minimálbér-növelést és 4 százalékpontos munkaadói járulékcsökkentést ajánl 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet jövőre.

A Portfolio számításai szerint a bruttó minimálbér 128 ezer forintra emelkedhet a jelenlegi 111 ezerről, míg a szakmai bérminimum jövőre 161 ezer forint lehet, ha elfogadják a kormány javaslatát.

2018-ban a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedhet, a munkáltatói járulék pedig 2 százalékponttal csökkenhet a kormány javaslata szerint – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának kibővített testületi ülését követő sajtótájékoztatón pénteken.

A kormány azt is javasolja, hogy 2019-től 4 éven keresztül újabb 2-2 százalékponttal csökkenjen a munkáltatók járulékterhe, ha a reálbérek emelkedése eléri az évi 6 százalékot – mondta el a tárcavezető. A kormány szerint 6 éves ciklusban a béremelések mértéke reálérteken akár a 40 százalékot is elérheti, ennek természetesen a gazdaság teljesítőképességét nem szabad veszélyeztetnie – emelte ki a miniszter. Az egyeztetéseket folytatják a következő napokban. Ennek a végén egy olyan, 6 évre szóló megállapodást szeretnének kötni, amely biztosítja mindenkinek, hogy előre látható pályát tudjanak megtervezni.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a tárgyalás után elégedetten nyilatkozott. A munkáltatókat képviselő Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke már nem ennyire lelkes: szerinte a kormány által javasolt béremelési mértékek önmagukban túl nagy terhet rónának elsősorban 2017-ben a munkáltatói szférára, ezért a mértékekről tovább kell tárgyalni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi nagyon kedvező költségvetési helyzetben az ajánlott 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentésnél nagyobb terhet kellene vállalnia a büdzsének. Pozitívan fogadták viszont a kormány kezdeményezését a több éves megállapodás megkötésére.