Szinte példa nélküli az, amit szakszervezeti támogatással elért a HOPI logisztikai cég 40 munkavállalója. A sofőröket több millió forinttal kárpótolja munkaadójuk, a vállalat ugyanis felismerte, hogy dolgozói jogos igényeket támasztanak, így inkább a békés együttműködést, mint az oly jellemző hosszú jogi procedúrát választotta. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba szerint nagyon ritka, hogy ilyen gyors és eredményes együttműködés szülessen, ahol a munkaadó felismeri, hogy a dolgozó érdeke egyben a vállalat sikerének záloga.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét 2015 év elején keresték meg a HOPI Hungária Logisztikai Kft-nél dolgozó munkavállalók, hogy a munkáltató és közöttük munkaügyi konfliktus alakult ki a dolgozó sofőrök munkabér-pótlékait illetően. Az öt országban működő nemzetközi vállalkozás több száz alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon.

A KDFSZ áprilisban megkezdte a munkaügyi kapcsolatok keretén belül a tárgyalásokat a vállalat vezetőivel. Az egyeztetések során kiderült, hogy a jogvita a túlóra elszámolás, munkaidő beosztás és a munkaidő-keret kapcsán merültek fel. A szakszervezet közreműködésével szerencsés helyzet állt elő: a munkavállalók és a munkáltató együttműködésének köszönhetően a felek között írásbeli megállapodás született, amely szerint több mint 40 főnek a túlóra kifizetés és munkaidő-beosztása rendezésre megoldódik, így visszamenőleg több millió forintot kapnak a sofőrök. A szakszervezet és a munkavállalók a kifizetés teljesítés követően (augusztusban 31-ig megtörténik) a múltat lezártnak tekintik.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke elmondta, hogy szinte példátlan, hogy ilyen gyorsan, gördülékenyen és eredményesen tudott fellépni  a szakszervezet, hiszen sajnos ez a kevésbé jellemző. A cégek inkább választják a hosszú tárgyalásos jogi utat, ahelyett, hogy felismerve a munkavállalók és a vállalat hosszú távú érdekét megfizetnék alkalmazottaikat.  “Szerencsére a HOPI is felismerte a követelés jogszerűségét, így a jövőre nézve egy korrekt együttműködés indulhat, amely abban a szellemben zajlik majd, hogy a dolgozók megtartása és védelme a fontosabb.”

A megállapodás értelmében szeptember első hetében a KDFSZ és a HOPI Hungaria Logisztikai Kft. megkezdi a tárgyalásokat a Kollektív Szerződés (KSZ) megkötéséről, továbbá egyeztetnek egy jelentős béremeléssel kapcsolatban is.

PESTISRÁCOK.HU