EnglishEnglishYoutubeYoutubeRSSRSSFacebookraFacebookra

Szegeden a legalacsonyabbak a bérek: közeledtek az álláspontok, két számjegyű béremelés várható az SZKT-nál

Konstruktívnak értékelte lapunknak Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője a szakszervezetekkel folytatott hétfői bértárgyalást. A végső döntés január 22-én születhet meg arról, hogy mennyivel emelkedhet a trolibusz- és villamosvezetők bére ebben az évben.

Három szakszervezettel ült tárgyalóasztalhoz a Szegedi Közlekedési (SZKT) Kft. hétfőn reggel, mind a munkaadói, mind az érdekképviseletet ellátó oldal pozitívnak értékelte a megbeszélést.

Közeledtek az álláspontok az egyeztetésen, úgy gondolom, január 22-én meg lehet egyezni a két számjegyű béremelésben

– összegzett Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője.

A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) elnöke, Szabó István is konstruktívnak értékelte lapunknak a bértárgyalásokat. Mint elmondta, a fizikai dolgozók bérében megegyeztek, s a különféle pótlékok kérdésében is szinte teljes az egyetértés, ők azoknál a dolgozóknál szeretnének még emelést kieszközölni, akik a szakmunkásokkal foglalkoznak. – Az elsődleges cél az volt, hogy mindenki kapjon egy normális bért, különben el fognak vándorolni az emberek – jegyezte meg.

Nemes Gábor, a Közösségi Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke is pozitívnak tartotta a megbeszélést, s úgy kalkulál, hogy a következő alkalommal meg is születhet a megállapodás. Hozzátette, a többi nagyvároshoz képest Szegeden a legalacsonyabbak a bérek, így a két számjegyű emelés a minimális szándék volt részükről is.

– Minden fél azt tartja a legfontosabbnak, hogy ez a megállapodás megszülessen januárban, és így is álltak a felek a megbeszéléshez. Látok elmozdulást a munkaadói oldal felől és a szakszervezetek is a megegyezésre törekedtek – összegzett Szente László, a Munkástanácsok Csongrád Megyei Szövetségének elnöke. Hozzátette, bár most nem esett róla szó, de szeretnék elérni, hogy a választható béren kívüli juttatások rendszerében szereplő beiskolázási támogatást is emeljék.

Forrás: delmagyar.hu

1956 Katonai története
125 éves a Rerum novarum

Munkavállalók Világa

Páratlan héten: kedd: 20.30
ismétlés:péntek: 22:30, hétfő: 11:00, kedd:17:30

Jogi segítség a munka világában - Echo Tv

moszpiktocart

MOSZ kártya kedvezményekKattintson a kártyán levő logókra

Euro Discount Club VODAFONE OTPBank [...]

Jogpont

Jogpontok_logoINGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁM:

06 80 77 88 00

ÜGYFÉLFOGADÁS: Hétfő :8 - 20h-ig Kedd: 11 - 20h-ig Szerda: 11-19h-ig Csütörtök: 11-19h-ig Péntek: 8-19h-ig

Belépés a szakszervezetbe

Feliratkozás hírlevelünkre

Ha gmailt használ és fontosak vagyunk az Ön számára, kérjük "csillagozza" be hírlevelünket a "Beérkező leveleknél"

Regisztráljon és kérdezzen!

A jogász válaszol

Tisztelt Munkástanácsok!

 2013.év elejétől a munkáltatóm ledolgoztatja a reggeli (munkaközi szünet) idejét (napi 20 perc)....

Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Palkovics Imrének