Április 15-én rendezték meg a „Szakmák éjszakáját”, aminek keretein belül országszerte mintegy háromszáz helyszínen, 700 vállalkozás részvételével mutatták be a különböző szakmákat.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli a szakképzés fejlesztésének tervét, és minden ez irányú lépést, mint amilyen a „Szakmák éjszakája” elnevezésű, a szakmákat népszerűsítő rendezvénysorozat is.

Egyetért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel abban, hogy „a megfelelő szintű szakképzés legalább olyan fontos eleme a gazdaság fejlődésének, mint az egyetemi oktatás rendszere, és mai befektetésünk, amellyel a fiatalokat a szakmai tudás megszerzéséhez segítjük, a jövő gazdasági növekedését, Magyarország fellendülését szolgálja”. Mint Varga Mihály elmondta: „a ma sikeres vállalkozásai a világon mindenhol a korszerű tudást átadó, modern szakképzésre, illetve az azt megvalósító iskola- és képzőhálózatokra alapoznak.”

A Munkástanácsok Országos Szövetsége felháborodásának ad hangot, hogy – mint ahogyan miniszter úr szavaiban sem – mindebben a folyamatban nem kap hangsúlyt maga a képzett munkavállaló, a szakember, akinek megbecsülése és elismerése segítene a miniszter úr által is megfogalmazott probléma megoldásában: „hiábavaló a szakképzés átalakítása, ha nem nyerik meg hozzá a fiatalok lelkesedését.”

A Munkástanácsok Országos Szövetsége, a többségében szakmunkásokat tömörítő szakszervezeti konföderáció tagságának véleménye szerint ahhoz, hogy több fiatal válasszon szakmát és egy adott szakma elsajátítását, nagyobb megbecsülésre van szüksége a szakértelemmel, hozzáértéssel végzett munkásembernek!

Budapest, 2016.04.25.

Munkástanácsok Országos Szövetsége