Az Európai Szociális Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat jóvoltából létrejövő, projekt fő célja a be nem jelentett munkavállalás visszaszorítása, illetőleg az esetleges munkaügyi viták rendezése.

A jogi tanácsadás különösen a munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők, valamint vállalkozók, illetve vállalkozni kívánók számára nyújt ingyenes jogi segítséget munkajog, cégjog, TB és adójog területén. Ennek érdekébe a JOGpontok szolgáltatás régiónként a következő három évben több mint 15 ezer ügyfélnek kíván segítséget nyújtani széleskörű szolgáltatási portfólió keretében.

Régiónként 22 helyszínen személyesen várják a szakképzett jogászok a tájékoztatást vagy segítséget igénylő munkaerő-piaci szereplőket a térítésmentes jogi segítségnyújtásra. A jogsegély igénybe vehető ingyenes zöld számon is (06-80-778-800), valamint online és e-mailes formában a projekt honlapján (www.jogpontok.hu), októbertől pedig döntőbírói szolgáltatás keretében is tanácsadásban részesülhetnek az érdeklődők!

A sajtótájékoztatón Palkovics Imre,  a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a júliusban indult hároméves programban régiónként mintegy 570-580 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: a munkaadói és munkavállalói konzorciumi formából működő program célja a jogszerű foglakoztatás segítése, terjesztése, a jogi tanácsadás mellett várhatóan novemberben elindul a közvetítői és döntőbírói szolgáltatás is, amely a magyar kormány támogatása révén Közép-Magyarországon is igénybe vehető lesz.

Palkovics Imre kiemelte: a hat fejlődő régióban bárki igénybe veheti az ingyenes jogi tanácsadást munkajog, társasági jog, szervezetek működését érintő szabályok, adó- és társadalombiztosítás területen. Az ingyenes jogsegély szolgáltatás nem jelent jogi képviseletet, a személyes tanácsadáson felkészült jogászok várják az érdeklődőket, ezen kívül telefonon és online is működik a rendszer.

Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) elnöke elmondta, hogy a program indulása óta eltelt két hónapban jelentős érdeklődés mutatkozott a lehetőség iránt, a hozzájuk tartozó régióban közzé teszik a Coop-áruházakban a tanácsadói irodák helyét, előadásokat szerveznek, hogy akik nem tudják megfizetni az ügyvédi szolgáltatások árát, azok is információhoz jussanak.

Németh László, a Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke beszámolt arról, hogy a programban szövetségük az Észak-Alföldön 26 településen 31 irodát működtet, júliusban 199, augusztusban 600 hozzájuk fordulóknak adtak jogi tanácsot.

 

A projektek az elmúlt évek közkedvelt JOGPONT+ és JOGPONT+ Mini konstrukciók jogutódjai. Az együttműködő érdekképviseletek célul tűzték ki, hogy ingyenes jogi szolgáltatást biztosítsanak munkajog, cégjog, TB és adójog területén egy továbbfejlesztett, még hatékonyabb rendszer keretében, amelyben országosan egységes megoldásokra törekednek.

Vadász György a magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke hozzátette: az együttműködés mögött 9 éves közös tapasztalat eredményei vannak, és fontos tudni, hogy a munkaadók érdekvédőinek is célja a munkavállalók jogi problémáinak rendezése, hiszen ha a munkavállalók jól érezik magukat a munkahelyeken, akkor növekszik munkavégzésük hatékonysága.

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezetek (ÉSZT) elnöke elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a szakszervezetet bekapcsolódhatott a projektbe, és az értelmiségi munkavállalóknak is szüksége van a jogi tanácsadásra.

Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a jelenlévő munkaadói érdekvédelmi szervezetek mind a kis és középvállalkozásokat tömörítik, és óriási probléma, hogy a szektor résztvevőinek nincs idejük és kapacitásuk, hogy eligazodjanak a jog útvesztőiben, erre nyújt most megoldást a JOGpontok hálózat.

A JOGpontok szolgáltatást minden magyar állampolgár igénybe veheti!

Konzorciumi Partnerek: Munkástanácsok Országos Szövetsége, Magyar Iparszövetség, Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ)