A hatékonyabb és meggyőzőbb érdekvédelem jegyében régiós szakszervezeti szövetséget hívnak életre a közlekedési munkástanácsok. Erről döntött Zalaegerszegen a Zala Volán Zrt-nél tegnap hat, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. működési területén (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye) tevékenykedő volános munkahelyi szakszervezet.

A mintegy 700 szakszervezeti taggal szerveződő szövetség erős képviseleti jogosultsággal (reprezentativitással) vehet részt a majdani régiós Kollektív Szerződés-tárgyalásokon, a jövedelmi viszonyokat érintő és alakító egyeztetéseken, a munkaügyi és szervezeti kérdések megvitatásában.

A Szövetség megkülönböztetett érdeklődést szentel a munkahelyvédelem kérdésének. Ezért fokozott figyelemmel követik a strukturális átalakítás folyamatának mozaikjait. Visszás, a munkavállalókat negatívan érintő jelenségek esetén közös cselekvés programot dolgoznak ki.

Horváth László

elnök

  ZVDDSZ