Az Alapvető Jogok Biztosához fordult a Balaton Volán Alkalmazotti Szakszervezete és a Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a buszvezetők korkedvezménye ügyében – közölték szakszervezetek csütörtökön.

A közlekedési társaságok 2007. január elsejétől 2014. december végéig valamennyi sofőr után 13 százalékos korkedvezmény-biztosítási járulékot fizettek. A buszvezetők esetében tavaly év végéig tíz ledolgozott év után két év, és minden további öt év után egy év korkedvezmény járt.

A korkedvezmény-jogosultság szerzésének ideje 2014. december 31-ével megszűnt, így azok a munkavállalók, akik után a munkáltató járulékot fizetett, de még nem járt le az öt év, ezt az időt nem tudják elismertetni.

A szakszervezetek közleményükben kiemelték: a korkedvezmény alapját éppen a 13 százalékos járulékfizetési-kötelezettség teremtette meg. Ez az összeg a Volán portfólióban évente csaknem 3 milliárd forintot jelentett.

Az érdekvédők beadványukkal azt szeretnék elérni, hogy a részidőket is ismerjék el a korkedvezményes szolgálati idő megállapításánál. A szakszervezetek azt is kifogásolták és hiányolták, hogy nincs erre vonatkozó szabályozás. A munkavállalói érdekképviselők ezért az ombudsman segítségét és közreműködését kérték a jogszabályi környezet megteremtése és a meglévő felülvizsgálata érdekében.

A szakszervezetek abban bíznak, hogy a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma napirendre tűzi a buszvezetők korkedvezményének kérdését.

Szerző: MTI