Óvatos helyezkedéssel indult a minimálbérről szóló egyeztetés tegnap a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). Emeléssel kapcsolatos számokat egyedül a Munkástanácsok említett. – Javaslatunk szerint a jövő évi egyszázalékos személyi jövedelemadó-csökkentést is figyelembe véve, ha a minimálbér 8 százalékkal emelkedne 2016-ban, az nettó 10 százalékos emelést jelentene a munkavállalóknak – mondta a Magyar Időknek Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke. A konföderáció szerint az egyre égetőbb szakmunkáshiány miatt érdemes lenne az eddig jobbára a minimálbérrel azonos mértékben emelt garantált bérminimumot jobban növelni.

Javaslatuk szerint bruttó 13 százalékos emeléssel nettó 15 százalékkal többet vihetnének haza a szakmunkás bérminimumot keresők. A tegnapi ülésen ezen túlmenően főleg az alapelveket igyekeztek tisztázni a szociális partnerek. A szakszervezeti oldal továbbra is erőteljesen szorgalmazza a minimálbér és a létminimum közti különbség megszüntetését, és ehhez a legjobb eszköznek egy hároméves béremelési megállapodást javasolnak.

A 2008–2009-es rossz tapasztalatok miatt szinte kizárt, hogy a munkaadók belemenjenek egy több évre szóló megállapodásba – hacsak nem áll elő valami különleges új helyzet az adó- és járulékfizetés terén – mondta a Magyar Időknek Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ–COOP szövetség elnöke. Szavai szerint a munkaadói oldalon egyelőre nincs oldalálláspont az emelés lehetséges mértékéről. Felmerült azonban egy javaslat azzal kapcsolatban, hogyan lehetne a legtöbb minimálbérest és garantált bérminimumost foglalkoztató három ágazatban jelentősebb béremelésről megállapodni.

A munkáltatói érdekképviseletek szerint ezt úgy lehetne elérni, ha kormány a feldolgozóiparban, az építőiparban és a kereskedelemben járulékcsökkentéssel ösztönözné ezt.
A három szektorban hozzávetőleg 400 ezer munkavállalót foglalkoztatnak a kötelező legkisebb bérelemek valamelyikén – egyébként összesen 700 ezer körül van a minimálbérért vagy garantált bérminimumért dolgozók száma országosan. A VKF következő ülésére két hét múlva kerül sor.

Forrás: magyaridok.hu

Kiss Melinda Katalin