A Munkástanácsok a munkáltatók jogkövetését szorgalmazza

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szerint túlságosan legyengítették a munkavállalói jogvédelmet, a munkáltatók jelentős része gondolja úgy, hogy a jogkövető magatartás nem kifizetődőbb, mint a jogsértések – nyilatkozta Palkovics Imre, a MOSZ elnöke az MTI-nek.

A napokban nyilvánosságra hozott munkaügyi statisztikával kapcsolatban, amely szerint a jogsértések aránya a korábbi ötven százalékról hetven százalék fölé emelkedett, a szakszervezeti vezető megjegyezte: ez egy olyan folyamat, amit “nem lehet tétlenül nézni”. Hozzátette: túlságosan gyenge az ellenőrzés, a bírságolás, nincs visszatartó ereje a felügyeleti intézménynek.
Palkovics Imre szerint meg kellene erősíteni a munkavállalói jogokat, amelyek szabályozása “sajnálatos módon” a polgári jog irányába ment el. A polgári jog egyenrangú feleket feltételez a szerződéskötésnél, a munkavállalók azonban “soha nem voltak és nem is lesznek” egyenrangúak a befektetőkkel, vállalkozókkal – mondta a szakszervezeti vezető. Ezért kell a jognak, a szociális értékeket szem előtt tartó államnak arról gondoskodnia, hogy ez az egyensúlytalanság kiküszöbölhető legyen – tette hozzá.
A MOSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében említett hosszú távú béremelési programban komoly szerepet kapnak szociális partnerek, különösen a munkavállalókat képviselő szakszervezetek.