EnglishEnglishYoutubeYoutubeRSSRSSFacebookraFacebookra

Létrejött a közszolgáltató vállalkozások konzultációs fóruma

Megalakult a közszolgáltató vállalkozások konzultációs fóruma, a véleményező és javaslattevő szervezet a köztulajdonban működő közszolgáltatásokat közvetlenül érintő gazdasági döntések előkészítésében játszik majd fontos szerepet – jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A fórumot létrehozó együttműködési megállapodást 16 szervezet képviselője írta alá, többek között Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének elnöke, valamint a szakszervezeti konföderációk – Munkástanácsok Országos Szövetsége, Liga Szakszervezetek, Magyar Szakszervezeti Szövetség – vezetői.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a fórumon részt vevők a tagokat érintő foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci kérdésekben és a jövedelmek alakulásáról konzultálhatnak, illetve ajánlásokat fogadhatnak el. A KVKF tevékenysége a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát és a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács feladat- és hatáskörét nem érinti – írták.

Fónagy János közölte, a fórum szerves része az országos érdekegyeztető rendszernek, a szervezetet szükség szerint, de évente legalább kétszer hívják össze.

Az olyan technikai jellegű kérdésekről, mint például az egyes üléseknek ki lesz a levezető elnöke, mikor határozatképesek az ülések, a kvkf tagjai a 2018. április 8-i Országgyűlési választások után döntenek. Szintén a választások után lesz a fórum következő ülése, ahol kidolgozzák a KVKF 2018-as munkatervét – ismertette az államtitkár.

Fónagy János felidézte, hogy az együttműködési megállapodást aláírók között már az elmúlt 2-2,5 évben is folyamatos volt a párbeszéd, és pont az eddigi kedvező tapasztalatok hatására döntöttek úgy a munkavállalói érdekképviseletek és a munkaadók szervezete, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az érdekegyeztetés kormányzati felelőse, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy ennek a gyakorlatban jól működő fórumnak a további működéséhez meg kell teremteni a megfelelő kereteket.

A kedvező tapasztalatok közül az államtitkár példaként említette a tavaly az állami vállalatoknál kötött 3 éves bérmegállapodást, amely Fónagy János szerint már önmagában bizonyítja ennek a konzultációs fórumnak a sikerét.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kiemelte, a fórum létrehozásával egy olyan szervezet jött létre, amely eddig hiányzott az országos munkaügyi kapcsolatok közül. A szakszervezeti vezető szerint a KVKF egy sajátos összetételű szervezet, hiszen a szakszervezeti konföderációk mellett az ágazati szakszervezeteket is magába foglalja és mindezek együttműködnek a minisztériumokkal.

Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke arra mutatott rá, hogy már a 2012-es munkatörvénykönyvének átadása után megvolt a szakszervezetek és a munkaadók részéről az igény egy olyan fórum létrehozására, amely leképezi azokat a szereplőket, igényeket, érdekeket, amelyek mentén konstruktív együttműködésben dolgozhatják ki a felmerülő problémákra a megoldási javaslatokat. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke pedig a kvkf megalakulását történelmi pillanatnak nevezte, mert mint mondta, ezzel a lépéssel lett teljes az országos érdekegyeztető rendszer.

Az NFM közleménye szerint a munkavállalói oldal képviselői közül még az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének, a Közúti Közlekedési Szakszervezetének, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének, a Postás Szakszervezet, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének, a Vasutasok Szakszervezetének, a VDSzSz Szolidaritás, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének és a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének elnöke írta alá az együttműködési megállapodást.

Forrás: MTI

1956 Katonai története
125 éves a Rerum novarum

Munkavállalók Világa

Páratlan héten: kedd: 20.30
ismétlés:péntek: 22:30, hétfő: 11:00, kedd:17:30

Jogi segítség a munka világában - Echo Tv

moszpiktocart

MOSZ kártya kedvezményekKattintson a kártyán levő logókra

Euro Discount Club VODAFONE OTPBank [...]

Jogpont

Jogpontok_logoINGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁM:

06 80 77 88 00

ÜGYFÉLFOGADÁS: Hétfő :8 - 20h-ig Kedd: 11 - 20h-ig Szerda: 11-19h-ig Csütörtök: 11-19h-ig Péntek: 8-19h-ig

Belépés a szakszervezetbe

Feliratkozás hírlevelünkre

Ha gmailt használ és fontosak vagyunk az Ön számára, kérjük "csillagozza" be hírlevelünket a "Beérkező leveleknél"

Regisztráljon és kérdezzen!

A jogász válaszol

Tisztelt Munkástanácsok!

 2013.év elejétől a munkáltatóm ledolgoztatja a reggeli (munkaközi szünet) idejét (napi 20 perc)....

Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Palkovics Imrének