EnglishEnglishYoutubeYoutubeRSSRSSFacebookraFacebookra

Új testülettel bővült a nemzeti szintű munkaügyi kapcsolatok rendszere!

A szakszervezetek közel két éves összehangolt munkájának eredménye, hogy 2018. február 12-én megalakult a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF). A  köztulajdonban működő szolgáltatásokat érintő gazdasági tárgyú döntések előkészítésében közreműködő háromoldalú fórum 16 szervezetet: szakmai szövetségeket, érdekképviseleteket, minisztériumokat foglal magában.

A sajtótájékoztatóval egybekötött alakuló ülésen Fónagy János elmondta: a fórum szerves része az országos érdekegyeztető rendszernek és a szervezetet szükség szerint, de évente legalább kétszer hívják össze. A választások után lesz a fórum következő ülése, ahol kidolgozzák a KVKF 2018-as munkatervét.

Az együttműködési megállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának létrehozásáról és annak ügyrendje itt olvasható!

Fónagy János felidézte, hogy az együttműködési megállapodást aláírók között már az elmúlt 2-2,5 évben is folyamatos volt a párbeszéd és pont az eddigi kedvező tapasztalatok hatására döntöttek úgy a munkavállalói érdekképviseletek és a munkaadók szervezete, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az érdekegyeztetés kormányzati felelőse, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy ennek a gyakorlatban jól működő fórumnak a további működéséhez meg kell teremteni a megfelelő kereteket.

A megállapodás ünnepélyes aláírásakor Pelcz Gábor, a Stratosz elnöke és a résztvevő három konföderáció vezetője kapott szót.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke megköszönte Fónagy Jánosnak, hogy teret adott annak a munkának, aminek eredményeképpen létrejött a munkaügyi kapcsolatok rendszerének ezen, eddig hiányzó láncszeme.

Beszédében kiemelte: a KVKF egy sajátos összetételű szervezet, hiszen a szakszervezeti konföderációk mellett az ágazati szakszervezeteket is magába foglalja és mindezek együttműködnek a minisztériumokkal. A szektorban működő szakszervezeti oldal képviselői eddig -a tulajdonos jelenléte nélkül- a tárgyalások során egy idő után áttörhetetlen "üvegplafont érzékeltek a fejük fölött".

Palkovics Imre hozzátette: Ez a fórum természetes módon fejlődött odáig, hogy hivatalos kereteket hozzon létre magának. Mint mondta, a munkaügyi kapcsolatok rendszerében kétféleképpen szabhatnak keretet maguknak a partnerek: törvény alapján működnek együtt, vagy megállapodással. A megállapodások mindig mélyebben gyökereznek, szervesebben képesek beépülni az adott társadalmi keretek közé, és mindezzel hatékonyabban tudják segíteni a  munkabéke fenntartását és a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek tisztességes alakulását.

 

Pelcz Gábor, a STRATOSz elnöke elmondta: néhány éve a nagy állami vállalatok cégvezetőivel arra a felismerésre jutottak, hogy nem egymás ellen, hanem együtt kell küzdeniük a munkabéke fenntartásáért és az egyre növekvő elvándorlás ellen.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége mellett a Munkástanácsok tagszervezetei és ágazati szervezetei közül a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének és a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének elnöke írta alá az együttműködési megállapodást.

                                                      Ádám István, a POFÉSZ elnöke aláírja a megállapodást

                                                               Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok elnöke

                                                                    Pető Sándor, a VSZOÁSZ elnöke

A munkavállalói oldal képviselői közül továbbá a Liga Szakszervezetek és a MASZSZ mellett az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének, a Közúti Közlekedési Szakszervezetének, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének, a Postás Szakszervezet,  a Vasutasok Szakszervezetének, a VDSzSz Szolidaritás, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke írta alá a megállapodást.

A videokat a VDSZSZ készítette

1956 Katonai története
125 éves a Rerum novarum

Munkavállalók Világa

Páratlan héten: kedd: 20.30
ismétlés:péntek: 22:30, hétfő: 11:00, kedd:17:30

Jogi segítség a munka világában - Echo Tv

moszpiktocart

MOSZ kártya kedvezményekKattintson a kártyán levő logókra

Euro Discount Club VODAFONE OTPBank [...]

Jogpont

Jogpontok_logoINGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁM:

06 80 77 88 00

ÜGYFÉLFOGADÁS: Hétfő :8 - 20h-ig Kedd: 11 - 20h-ig Szerda: 11-19h-ig Csütörtök: 11-19h-ig Péntek: 8-19h-ig

Belépés a szakszervezetbe

Feliratkozás hírlevelünkre

Ha gmailt használ és fontosak vagyunk az Ön számára, kérjük "csillagozza" be hírlevelünket a "Beérkező leveleknél"

Regisztráljon és kérdezzen!

A jogász válaszol

Tisztelt Munkástanácsok!

 2013.év elejétől a munkáltatóm ledolgoztatja a reggeli (munkaközi szünet) idejét (napi 20 perc)....

Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Palkovics Imrének