A napokban Zalaegerszegen tartottak fórumot az északnyugat-magyarországi régióban működő, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségéhez (KMSZ) tartozó tagszervezetek.

Sebesen zajlik a Volán-társaságok strukturális átalakításának folyamata. Ez a helyzet az érdekvédők számára számos fajsúlyos kérdést tartogat. Ezen kérdésekre és az ezek nyomán születő kihívásokra együttesen keresik a hatékony válaszokat a KMSZ tagszervezetei. Ezen célból szerveződött a zalaegerszegi fórum, melyen részt vett Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

A MOSZ elnöke bejelentette, hogy kormányzati tényezőknél kezdeményezte a dolgozói tulajdonszerzés lehetőségét a Volán cégcsoportban. Javaslata 25-30%-os nagyságrendű részvénycsomagot jelentene.

A résztvevők a strukturális átalakítás tempója kapcsán kételyeket fogalmaztak meg. Rámutattak arra, hogy az átalakítás erőltetett, feszített dinamikája visszás, jogilag problémás jelenségeket hozhat felszínre. Ezért ésszerűbbnek és kevésbé tartanák kockázatosnak a szakaszonkénti bontásban történő átszervezési folyamatot, és ezekről történne érdemi egyeztetés a szakszervezetekkel. Szóvá tették a kormányzati kommunikáció és a gyakorlat diszharmóniáját a tekintetben, hogy a teljesítménykivonás (járatleállítás és járatszűkítés) szakmai szinten várhatóan 5-8% közötti mozgásban prognosztizálható, míg a tulajdonosi tájékoztatás 2-3%-ról szólt.

A keresetfejlesztés kapcsán megfogalmazódott az az igény, hogy alágazati szint helyett mielőbb helyi szinteken folytatódjanak a tárgyalások, mivel az alágazati téren megmerevedtek az álláspontok.

A fórum kihangsúlyozta, hogy 2013-ban a Volán portfólió kézzel fogható keresetfejlesztést igényel, az inflációt meghaladó nagyságrendben.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az együttműködés leghatékonyabb szervezeti formáinak, kereteinek keresése mellett kívánatosnak tartják a rendszeres találkozások lehetőségét is. Örömmel nyugtázták, hogy a KMSZ tagszervezetei a régióban 650-670 főt számlálnak, ami a leendő régiós társaság 4200-as munkavállalói létszámához képest egyértelműen kedvező.

 Horváth László

  Zala Volán Zrt.