A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket a Volán portfólióban a Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. (NÜSZ Zrt.) szolgáltatása.

A tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt.  2016. év elején úgy döntött, hogy a Közlekedési Központok tevékenység-szerkezetéből kiszervez az egyes gazdasági és humán munkafolyamatokat. Az MVM Kontó Zrt-t (ma NÜSZ Zrt.) bízta meg a szolgáltatással, a színvonal javításának és a költséghatékonyság növelésének szándékával. Szakszervezetünk már ekkor megfogalmazta aggályait, mondván, hogy döntően stratégiai fontosságú és szakmaspecifikus szakterületekről van szó. Az autóbuszvezetők bérszerkezete például rendkívül összetett és bonyolult, vagy a számos csatornán befolyó bevétel kezelése nagyfokú gyakorlatot és szaktudást igényel.
A KMSZ szerint egy külső munkatárs a volános szakember segítsége nélkül nem boldogul ezekkel a műveletekkel. Ezt a gyakorlat egyértelműen igazolja.

A Szövetség szerint elhibázott lépés volt, hogy a NÜSZ olyan városokban nyitott irodát, ahol – szándékai szerint- olcsóbb munkaerőhöz juthat. Azon városok, ahol szakirányú képzés folyik, és képzett, felkészült munkaerő áll rendelkezésre, szóba sem jöttek. Ráadásul az „olcsóbb” munkaerő magasabb bérezésű, mint a hasonló beosztású volános munkavállaló.
A munkavállalók és az egyes szakmai körök jelzései alapján a NÜSZ Zrt. és a Közlekedési Központok érintett szakterületeinek munkájában működési zavarok mutatkoznak meg, az együttműködés egyre diszharmonikusabb. Az is súrlódások forrása, hogy a NÜSZ Zrt., mint szolgáltató, számtalanszor döntési kompetenciát tulajdonít magának. Az eltelt két év egyértelművé tette, hogy színvonalbeli javulás nem történt, a komolyabb minőségvisszaesés elkerülésében nagy szerepe van a volános szakembereknek.

A kiszervezés hívei által fennen hangoztatott tétel, miszerint 3-5-szörös működési- és költséghatékonyság valósul meg egészen belátható időn belül, nem bizonyult reálisnak. KMSZ megfogalmazza, hogy a NÜSZ Zrt. szolgáltatásának hozadéka az aránytalan költségnövekedés.

A Szövetség információi szerint a NÜSZ Zrt. további munkafolyamatok átvételére készül, ami bizonytalanságot gerjeszt a munkavállalók körében. Ezzel a munkafolyamatok megcélzott modernizációja is –a tapasztalatok tükrében- megmaradhat a retorika szintjén. Mindezek ismeretében a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége a Közlekedési Központok versenyképessége, a fenntartható fejlődés és a munkavállalók biztonságérzete érdekében mielőbbi érdemi tárgyalásokat sürget valamennyi érintett szereplő (tulajdonos, NÜSZ Zrt. , Közlekedési Központok, szakszervezetek) részvételével.

Budapest, 2018. július 2.

Varga Tibor

elnök                                       

Horváth László

alelnök