A puha talaj felfogta a tizenöt méteres zuhanást követő becsapódás erejét,
így élhette túl / Fotó: Fuszek Gábor

 
Budapest — Kilencmillió forintos kártérítést kér az ablakszerelő, aki – heveder híján – kizuhant egy panelház hatodik emeletéről. Palicz Zsolt (27) egy év után a rendőrségi szembesítés során találkozott újra volt főnökével.

A fia­talember, aki a csodával határos módon túlélte a 15 méteres esést, beperelte volt munkáltatóját. Zsolt állítása szerint ugyanis senki nem mondta neki, hogy használjon hevedert szerelés közben.

A rendőrségi nyomozással egyidejűleg így polgári per is zajlik az ügyben.

Pénteken volt védencem bírósági meghallgatása, összesen 9 millió forint kártérítést követelün­k – magyarázta dr. Lichy József, a balesetet szenvedet­t férfi ügyvédje. – Ami az eset érdekessége, hogy amennyiben a bűnügyben megállapítják a cégvezető fe­lelő­s­ségét, személyesen tőle fogjuk követelni a kártérítés összegét. Mégpedig azért, mert míg egy cégtől nagyon nehéz behajtani a követelést, addig egy magánszemélytől ez sokkal egyszerűbb – fűzte hozzá Lichy.

Zsoltnak a mai napig nehéz feleleveníteni az átélt traumát.

– Én az első munkanapomon megkérdeztem a többieket, hogy merre találom a biztosítóköteleket, erre jól kinevettek, mondván, ők ilyet soha nem használnak. Akkor sem voltam kikötve, amikor tavaly augusz­tus 15-én a XIX. kerület egyik panelházának hatodik emeletén az ablakkereteket cseréltem ki, ahová természetesen a főnököm küldött ki – idézte fel a balesete előtti perceket Zsolt.

Palicz Zsolt (27) a panelház előtti kiskertbe zuhant a hatodik emeleti ablakból / Fotó: Fuszek Gábor

A férfi kizuhant az ablakból, a lakók rohantak segíte­ni neki, akik nem hittek a szemüknek, amikor azt láttá­k, hogy a férfi eszméleténél van: életét az mentette meg, hogy a ház előtti virágok tompították a becsapódást.

Az orvosok szerint egy isteni csoda, hogy túléltem az esést. Persze azért operációja szükség volt, a rehabilitációm pedig a mai napig tart. Olyan szintű fizikai munkát pedig, mint a bal­eset előtt, soha nem tudok már végezni. A cégtő­l soha senki nem kérdezte meg, mi van velem, hogy vagyok. Kártérítési pert indítottam, de ezzel párhuzamosan egy büntetőügy is elindult. Nemrégiben volt a szembesítés, ami eléggé megviselt. A volt főnöknőmmel álltam szemben, aki természetesen tagadta, hogy bevett gyakorlat volt a cégnél a heveder nélküli munkavégzés – zárta Zsolt.

Évente húszezer eset

A Munkástanácsok Országos Szövetsége adatai szerint Magyarországon évente több mint 20 ezer munkahelyi baleset történik. A szövetség statisztikája alapján a vizsgált vállalkozások 80 százaléka megsérti a munkavállalók védelmére vonatkozó szabályokat.

Forrás: Blikk.hu