Magyarország az európai uniós átlagtól lényegesen nem elütő munkanélküliséghez képest a válság tetőzésével jelentős mértékben vált érintetté az ifjúsági munkanélküliség összeurópai problémájában, mely új kihívásokat állít a fiatalok foglalkoztatásában. 2013 harmadik negyedévében a fiatal, 15-24 éves korcsoportban 235 ezren voltak foglalkoztatottak. A korosztály 20,7 százalékos foglakoztatási rátával bír, mely 1,7 százalékponttal volt magasabb az előző évinél.
Még érdekesebb azonban a statisztikák mögé nézve az, hogy a foglalkoztatottak milyen végzettséggel bírnak. Az Eurostat által közölt EU 27 adataival összehasonlításban, a korosztályban az alapfokú végzettségűeknél a foglalkoztatási ráta Magyarországon 4,9%-os (EU 27-nél 19,4), a középfokú végzettségűeknél 28,6%-os (EU 27-nél 44,4%), a felsőfokú végzettségűeknél pedig 56,3%-os, ami magasabb(!), mint az EU 27 átlaga (56%).
A hazai munkanélküliség korosztályi eloszlása tehát valóban torz, ahogy ezt számos más adat és statisztika is alátámasztja. Közismert adattá vált az is egy nagymintás ifjúságkutatás eredményeként, hogy egy felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal három-öt hónapon belül nagy valószínűséggel munkába tud állni. (A munkanélküliségi arány is úgy feleződik, ahogy haladunk felfelé a képzettségi létrán. Az alapfokú végzettségűek körében tapasztalt több mint 20 százalékos munkanélküliségi arány a középfokú végzettségűeknél 10 százalék alá, míg a felsőfokú végzettségűeknél 5 százalék alá süllyed.) Szét kell választani tehát a végzettség szerinti elhelyezkedést és a munkaerőpiacra történő általános belépést, melyet a harmadfokú végzettség megszerzése európai összehasonlításban is nagymértékben megkönnyít, ám hatása a gyakorlatban negatív lehet pályaelhagyás esetében az alacsonyabb végzettségűekre.
Az e témában az utóbbi három évben megjelent szakértői tanulmányok, cikkek visszhang nélkül maradtak. A mértékadó OECD-statisztikák és az Eurostat adatai is azt mutatják, hogy a közép- és kelet-európai országokban a tanulásba fektetett összeg sokkal magasabb megtérüléssel jár, mint a már megállapodott nyugati gazdaságokban. A tanulás (a diploma) magasabb béreket eredményez – különösen a hozzánk hasonló országokban. Míg az OECD országokban – miként például a szomszédos Ausztriában is – a felsőfokú végzettségűek átlagosan másfélszer többet keresnek a középfokú végzettségűeknél, addig hazánkban több mint kétszeres a felsőfokú végzettségűek előnye (BCE – Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, Magyar Felsőoktatás, Stratégiai helyzetértékelés 2012).
A felsőoktatási finomhangolás és egyes szakok, szakmacsoportok, intézmény-struktúrák felülvizsgálata természetesen szükségessé vált az elmúlt években. Az ifjúsági munkanélküliség összetevőinek érdemi vizsgálata az alap- és középfokú oktatás, kiváltképp a hazai szakképzés rendszerében keresendő. A keresetvezéreltség kialakítása utóbbinál az elmúlt években a gazdasági szereplők bevonásával történt (RFKB, illetve MFKB rendszer), a duális, német minta sikeressége is ez, melyet remélhetőleg sikeresen alkalmaz Magyarország is a jövőben. A szakképzés duális rendszerre történő átállása a fiatalok elhelyezkedésének szempontjából üdvözlendő, ezt azonban az oktatásügy más szintjeivel együtt szükséges kezelni, hiszen csak megfelelő tudás alapú köz- és felsőoktatással együtt segítheti a szakképzés a fiatalok munkához jutását, melyben biztosított az átjárás és a képzések közötti összehangoltság. Érdeklődéssel követjük ennek kapcsán a Felsőoktatási Stratégiában vázolt szakfőiskolai rendszer megteremtését és a felsőoktatási szakképzések rendszerének átalakítását.
A végzettségi szintnek megfelelő elhelyezkedés biztosítása új kihívásokat állít a gazdasági szereplők elé. Az oktatásügy, a képzés és átképzés kulcselemei az ifjúsági munkanélküliség elleni küzdelemnek. Fontos kérdés ennek fényében, hogy megfelelően működnek-e a pályakövetési rendszerek, illetve a munkanélkülivé válás esetén milyen atipikus foglalkoztatási formák – részmunka, távmunka, egyéb rugalmasabb, nem szokványos munkavégzési formák – állnak rendelkezésére, és erre megfelelő-e a hazai (munka)jogi szabályozás.
Az okokat tovább keresve: hiányzik a hatékony központi pályaorientációs tevékenység, már jóval a harmadfokú oktatásba történő belépés előtt (az alapjogi biztos által kezdeményezett Munka Méltósága projekt egyik fő megállapításaként is ez szerepel), alacsony a területi mobilitási készség, aránytalan a munkaidő-felhasználásának szabályozása (érdemes lenne az új Munka Törvénykönyvének hatásait ezen a területen is felülvizsgálni, hogy javítson az elhelyezkedési esélyeken), az átlagosnál jóval nagyobb részvétel az atipikus foglalkoztatási formákban (növelve a munkaerő-piaci sebezhetőségüket). Az alacsonyan képzettek – alapfokú és szakiskolai végzettségűek – alacsony foglalkoztatásának egyik fő oka a hiányos alapkompetenciákban keresendő. Nem mehetünk el a kényszerűen növekvő nyugdíjkorhatár (mely a fiatal munkavállalók belépését nehezíti meg), és persze a legfontosabb összetevőt kiemelve: a munkaerőpiacon megszerzett tapasztalatok hiánya mellett. Utóbbin egyébiránt a felsőoktatás világában az új szabályozás sem segít, a kötelező szakmai gyakorlatok hatékonysága – finoman szólva is – kérdéses. Szükséges emellett a munkavállalói és vállalkozói ismeretek tematikus oktatása és a pedagógus-továbbképző rendszer megnyitása a munkaerő-piaci ismeretek előtt.
Szót kell ejteni továbbá a tanulmányok mellett munkát vállaló fiatalokról is. Csekély bizakodásra ad okot, hogy a diákmunkát vállalók száma elérte a válság előtti szintet. Egyre több munkáltató és fiatal választja az iskolaszövetkezeti foglalkoztatási formát, melynek szabályozását az új Munka Törvénykönyve is átalakította. Ez a fajta kedvezményrendszer mindenképpen előnyös a munkáltatóknak, a munkát vállaló diákok legális munkavégzése pedig több szempontból is biztosítottá válik, ami a szakszervezeti oldalról a legfontosabb kérdés a diákmunkát tekintve.
A diákévek alatt megszerzett munkatapasztalat hatalmas része iskolaszövetkezeteken keresztül történik, egy – a szövetkezetek által megrendelt – felmérés szerint például iskolaszövetkezeteken kívüli munkatapasztalattal a megkérdezettek alig ötöde rendelkezik. Különösen fontosnak tartjuk ezért, hogy még az oktatási rendszerben lévő több százezer fiatalnak legyen lehetősége időleges munkatapasztalat megszerzésére, növelve ezzel későbbi elhelyezkedési esélyeit, hiszen köztudott: a munkáltatók legfőbb érve a fiatalok munkatapasztalatának, illetve szakmai gyakorlatának a hiánya, így be kell tanítani őket, ami a munkáltatóknak komoly ráfordítással jár. Ezáltal a pályakezdőt nemcsak költségesebb foglalkoztatni, hanem így kevesebb hozzáadott „értéket” is adnak a munkáltatóknak. Ezzel kapcsolatosan szorgalmazzuk a szakmai gyakorlatok rendszerének felülvizsgálatát, hogy a munkatapasztalat már a diákévek alatt megszerezhetővé váljon. Gyakorlati problémák mind a szakképzésben és a köz- és felsőoktatásban is, hogy nehéz kihelyezni a hallgatókat, mert alacsony a fogadókészség, nem tudnak velük foglalkozni a cégek, vagy az jelentős anyagi ráfordítással jár. Ezért meghosszabbodott a tanulási időszak, pedig az intézmények részéről a támogatás megvan. A meghosszabbított képzésnek azonban financiális oldalai is vannak vállalati partner oldalról, és egyéb forrásokra is szükség van.
Javasoljuk ezért egy térkép elkészítését a vállalatok körében, bevonva a kamarát és a szociális partnereket, tudományterületenként vizsgálva a felsőoktatásban a hathetes időtartam elégségességét, a szakmai gyakorlatok rendszerének egységesítését a felsőoktatási intézményekben, továbbá a szakmai gyakorlat és iskolaszövetkezeteken belül végzett munkavégzés összehangolását (szakmai gyakorlat része legyen a diákmunka, ahol ez a szakmai követelményekkel összeegyeztethető – így esetlegesen bővíteni lehet a hathetes minimális időtartamot). Munkaerő-piaci innovációként érdemesnek tartanánk a képzési helyettesítési rendszer hazai bevezetésének vizsgálatát. Az ideiglenes munkaszünet oka az átképzéseken való részvétel, amely egyben a munkáltatónak is gazdasági érdeke. A képzési helyettesítés átalakított rendszerét javasoljuk az ifjúsági munkanélküliség kezelésének egyik eszközéül, összekötve a csecsemőgondozásra otthon maradó szülő pótlásával. Ebben az esetben a szülő normál módon menne el gyermekgondozásra, helyette azonban nem venne fel a munkáltató más személyt, hanem az ifjúsági munkanélküliek közül küldene számára fél-egy év időtartamra a munkaügyi szervezet helyettest, akinek bérezését részben a munkaügyi szervezet, részben az érdekelt munkáltató állja. A munkaadó számára az olcsóbb foglalkoztatás ösztönzést teremt arra, hogy ne a munkapiacon keressen helyettest (akit a gyakorlat szerint inkább tart meg, mint a visszatérő szülőt), így a munkahelyre való visszatérését a munkaügyi szervezet jobban tudja garantálni, mint a mai helyzetben.
Ezek azok az érdemi összetevők, melyek folyamatos lépéseket igényelnek a Kormányzattól. A most meghirdetett korosztályt segítőprogramok, az első munkahely garancia (25 év alattiaknál a korhatár betöltéséig bruttó munkabér; max. 100 ezer Ft-ig 14,5% adókedvezmény; a foglakoztatás elsőkét évére 27% adókedvezmény illeti meg a munkáltatót; gyakornoki program), a fiatalok vállalkozóvá válásának kiemelt támogatása és a szakmunkás bérminimum emelése előre mutatnak, ahogy a meghirdetett európai uniós Ifjúsági Garanciaprogram is, mely azonban kiegészítő nemzetállami ráfordítások nélkül önmagában nem lehet elegendő az érdemi javuláshoz.
Szabó Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége Ifjúsági Tagozat