A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) 2016. február 1-jén egyoldalúan felmondta a Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezetével (NeHGOSZ) a közúti közlekedési alágazatban kötött, több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződést. A felmondás hatályba lépése után (három hónap múlva) ennek hatálya alá tartozó magyar fuvarozók kollektív szerződés nélkül maradnak.

A Kollektív Szerződést a NeHGOSZ a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével 2003-ban kötötte, amit 2013-ban módosítottak.

A több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződés nagy segítséget jelentett a mikro- és kisvállalkozóknak, akik nem tudják megfizetni a munkajogi szakértőket és gyakran nehezen értelmezik az új Munka Törvénykönyvében álló jogszabályokat. A kollektív szerződésben egy olyan mintát kaptak, ami a munkavállalók és a munkaadók érdekeit egyaránt védték.

A kollektív szerződés tartalmazta a munkaadók és a munkavállalók megállapodását a napi, illetve a heti munkaidőben, a pihenőidőben, és a készenléti idő díjazásában. A Kollektív Szerződés értelmében a szakszervezeteknek lehetőségük nyílt arra, hogy olyan munkáltatókhoz is bemenjenek tárgyalni, ahol korábban nem volt tagjuk. Eddig – a kollektív szerződés értelmében – a szakszervezet tarthatta a szakmai továbbképzéseket, valamint az üdülési csekket a munkáltató nem számíthatta bele a fizetésbe, és a sztrájkjog kezelésében is volt közös álláspont.

A 2003-ban kötött Kollektív Szerződés hosszú egyeztetés eredménye volt, és a közúti közlekedés dinamikus fejlődését szolgálta, a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások hasznosításával és gyarapításával. A megállapodás a munkavállalók kollektív biztonságát, jövedelmi helyzetük javítását is szolgálta. Az MKFE részéről Wáberer György Péter elnök által jegyzett Kollektív Szerződés felmondását ugyan megelőzte két egyeztetés, de ezeken nem esett szó a szerződés felmondásáról, és az egyeztetéseken jegyzőkönyv sem készült.

Budapest 2016.02.02.

Eisen Sándor

NeHGOSZ

elnök

Fotó: © AP / Nikolas Giakoumidis