Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt ünnepi Választmányi Ülés!

Üdvözlő hozzászólásomnak ezt a címet adtam: A KÉSZ véleménye az életminőségről és a munka világáról. Elöljáróban leszögezem: nyilvánvaló, hogy Szövetségünk elfogadja az Egyház szociális és társadalmi tanítását, és fontosnak tartjuk annak megismerését. Sok helyi csoportunkban ezért tanulmányoztuk és megvitattuk az erről szóló pápai enciklikák sorát. Most azonban nem ezekkel a dokumentumokkal szeretnék foglalkozni, hanem azt a kérdést járom körül, hogy az emberi élet veszélyes üzem-e, tudjuk-e befolyásolni az életminőséget.
Minden ember a környezetében él, amiben hagymalevél szerűen három zónát különíthetünk el: a mikro-, mezo- és makrokörnyezetet, és ezek társadalmi környezet, fizikai környezet, munkakörnyezet valamint lakóhelyi és egyéb környezet kvadránsokra oszthatók.
Ha egy olyan, a munka világától látszólag távol álló civil szervezet, mint a KÉSZ, jobbítani kíván az ember és környezete kapcsolatán, számtalan működési területet találhat. Teljes körű felsorolástól most el kell tekintenem, csak példákat említhetek:

  • a közvetlen, vagy mikrokörnyezetben – a családi élet harmóniáját,
  • a közvetett, vagy mezokörnyezeben – a településfejlesztést,
  • a távolabbi, vagy makrokörnyezetben – Magyarország konzervatív értékeit.

A környezetből különféle megterhelések érik az embert. Megterhelésnek tekintünk minden olyan külső hatást (pl. magas külső hőmérséklet) és a szervezet belső környezetében lezajló változást (pl. láz fellépése), amely befolyásolja a szervezet alkalmazkodási mechanizmusait (mindkét említett példa esetében pl. az értágulat létrejötte a bőrben és a bőralatti szövetekben).

A megterhelés értelemszerűen igénybe veszi a szervezetet. Az igénybevétel a megterhelésre bekövetkező funkcióváltozások összessége, amely azonos nagyságú megterhelés hatására is egyénenként és esetenként különböző mértékű lehet. Példaként említhető egy 80 kg-os súly felemelése egy filigrán hölgy és egy kisportolt férfi számára derékfájással vagy anélkül.

A mindennapi élet során törekednünk kell arra, hogy mind a megterhelés, mind az igénybevétel optimális legyen, azaz a túlzott terhelést és az alulterhelést egyaránt kerülni kell.

Ha befolyásolni akarjuk a fentieket, a megterhelés oldaláról például felhívhatjuk a figyelmet az alul- vagy túlterhelés veszélyeire, az igénybevételnél segíthetjük a hátrányos egyéni és eseti különbségek felszámolását (pl. tanulási nehézségek, fogyatékkal élők munkavégzése, elmaradott kistérségben élők), illetőleg programjainkkal támogathatjuk a maximális teljesítőképesség kifejlesztését és fenntartását (pl. stressz-kezelő tréningek).

Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint (Ottawa Charter, 1986.) „az egészség olyan állapot, amelyet az anatómiai integritás, a teljesítményre való képesség, a személyes értékek, a családi, munka- és közösségi szerep, a fizikai, biológiai és társadalmi stresszel való megküzdés képessége, a jól-lét érzése, a betegség és a korai halál rizikóitól való mentesség jellemez.”

Az egészséget számos környezeti faktor fenyegeti, és ezáltal ronthatja az életminőséget. Ezek öt csoportba oszthatók: fizikai, kémiai, biológiai, balesethez vezető és pszichoszociális tényezők. Hatásukat az érintett személy neme, életkora, fizikai állapota, személyiségjegyei, tápláltsága, genetikai adottságai és betegségei előnyösen vagy hátrányosan módosíthatják.
A civil szervezetek szerepével kapcsolatban triviális példa az atomenergia békés és biztonságos felhasználásának, a biológiai és vegyi fegyverek tilalmának, az alkohol- és drogabusus, valamint a dohányzás elleni küzdelemnek az említése. Napjainkban inkább az emberi kapcsolatok építésének és ápolásának, a munkarend ennek érdekében történő befolyásolásának és a személyiség fejlesztésének van fontos szerepe.
Utóbbiak a lelki egészség témakörébe tartoznak, ami az egészségfejlesztés egyik fontos célterülete. A WHO 1986-ban kiadott Ottawai Állásfoglalásából az egészségfejlesztéssel kapcsolatban három gondolatot emelek ki:

Elsőként: „Az egészségfejlesztés olyan folyamat, amely képessé teszi az embereket arra, hogy növekvő mértékben ellenőrizhessék saját egészségüket és javíthassák, fejleszthessék azt.”
Másodjára: „Az egészséget az ember teremti és éli meg mindennapi élete díszletei között ott, ahol tanul, dolgozik, játszik és szeret.”
Végezetül: „Az egészségügyet a klinikai és kuratív szolgáltatásokon túl fokozatosan el kell mozdítani az egészségfejlesztés irányába.”

Mivel az Ottawa Charterből vett harmadik idézetben megfogalmazott ajánlás az elmúlt közel 30 évben nem valósult meg, hiszen az egészségfejlesztést alig támogatják, annak eszközeivel eszközeivel csak önszorgalomból élhetünk, úgy vélem, hogy Szent Lukács evangéliumának mintegy 2000 éves gondolata (Lukács 17, 7-10) napjainkban is aktuális. Ebből csak rövidítve idézek: „Így ti is, miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk.”

Karinthy Frigyes szerint a munka „pontos definíciója: amit nem csinálok szívesen.” Ennél sokkal optimistább Anatole France véleménye: „A munka olykor boldoggá és mindig elviselhetővé teszi az életet.” A KÉSZ nevében azt kívánom a Munkástanácsok Országos Szövetségének, hogy még hosszú ideig munkálkodhasson az optimista verzió megvalósulásáért.