A „talpasoknak” csak néhány százalékos emelés jár

A cégen belüli megállapodása ellenére csaknem negyven vezető beosztású dolgozó kapott olyan mértékű – akár 90 százalékos – béremelést, amelyről egy átlagos postahivatali dolgozó nem is álmodhat.

Információink szerint ma ülnek tárgyalóasztalhoz a Magyar Posta vezetői és a társaság munkavállalói érdekképviseletének küldöttei. Az egyeztetés tétje, hogy sikerült-e lecsillapítani a dolgozók indulatait, és mérsékelni a bérfeszültséget, amely végső soron demonstrációkhoz, akár sztrájkhoz is vezethet. Bár a Magyar Posta Zrt.-nél tavaly év végén zökkenőmentesen lezajlottak a bértárgyalások, az állami cég berkein belül mostanra azért forrósodott fel mégis a helyzet, mert kiderült: nemcsak a csúcsvezetők, hanem azok a középszintű tisztségviselők is fizetésemelésben részesültek, akik a kollektív szerződés alapján nem kaphattak volna pluszpénzt.

Sántít az érvelés

A munkáltató és a munkaadói érdekképviseletek az alacsonyabb bérkategóriákban 1–4 százalékos emelésről döntöttek, míg a bizonyos esetekben – például harminc év munkaviszony után – járó egyszeri juttatásokat szintén sávosan 70–80 ezer forintban határozták meg. Mint megtudtuk, a megállapodás dacára a vezető beosztásúak közül összesen 38 fő kapott olyan mértékű – 5–90 százalékos – béremelést, amelyről egy átlagos postahivatali dolgozó nem is álmodhat. A legjobban három vezérigazgató-helyettes járt, nekik 1,65–1,7 milliós emeléssel, 3,6 millió forintra nőtt havi bérük. A többi érintettnek a 2015-ben megszokotthoz képest néhány százezer forinttal érkezik több a számlájára havonta. Ebbe a táborba tartozik a humánerőforrás-igazgató is, akinek 200 ezer forinttal, 1,7 millióra nőtt a fizetése. Lapunk úgy tudja, a posta vezetése a munkavállalói érdekképviseleteknek azzal magyarázta a lépést, hogy az év végén esedékes prémiumokat építették be a fizetésekbe. Ez az érvelés azért sántít, mert előbbi tétel alapesetben akkor indokolt, ha a társaság túlteljesíti az adott időszakra kitűzött célt.

A nyilvános béradatok szerint egyébként Szarka Zsolt vezérigazgató havi javadalmazása kétmillióról ötmillióra, két másik helyettesének (összesen öt ilyen pozíció van a cégnél) bére pedig 1,95, illetve kétmillióról 4,2 millió forintra emelkedett. A lépés – bár 110–150 százalékos fizetésemelésről van szó – egy 2015. szeptemberi kormányhatározat alapján nem kifogásolható, hiszen erre a szintre lehet emelni a korábban kétmillió forintban maximált csúcsvezetői fizetést. Ezek a fizetésemelések jogszerűnek tekinthetők, hisz a három csúcsvezetőre nem vonatkozik a kollektív szerződés, mindenki másra azonban igen.

A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége még februárban írt levelet Takács Pálné humánerőforrás-igazgatónak, amelyben a bérfeszültségen kívül egyéb problémákra is felhívták a figyelmet. Például arra, hogy az egyetemes postai szolgáltatásban kialakult létszámhiány és az abból adódó munkaszervezési és munkaügyi problémák, valamint a munkavállalói érdeksérelmek miatt is pattanásig feszült a helyzet. – Az elmúlt időszakban a szakszervezeti vezetők több munkavállalói fórumon és munkahelyi találkozón vettek részt, és azt tapasztalták, hogy a munkavállalók kiszolgáltatottsága egyre növekszik, s ez a tény elkeseredettebbé, ugyanakkor egyre elszántabbá teszi már nemcsak az egyes személyeket, hanem komplett kollektívákat vezetőkkel együtt. A munkahelyi hangulat kifejezetten rossz, a lojalitás érezhetően csökken, és a lassan kialakuló munkavállalói reményvesztettség radikális lépések irányába mozdítja a postásokat – áll a levélben, amely a kialakult helyzetben a demonstráció és a sztrájk lehetőségéről is említést tesz, s egyeztetést kezdeményez a társaság vezetésével. A levélben foglaltakkal kapcsolatban kerestük az érdekvédelmi szövetséget, ám nem kívánták kiegészíteni az abban foglaltakat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 07.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet