Levélben kérnek magyarázatot az egészségügy szakmai és érdekvédelmi szervezetei az ágazati minisztériumtól, hogy miért csak a korábbi bérkiegészítéseik kiegészítését rögzítették rendeletben.

A múlt héten megjelent kormányrendeletben –ahogy a MedicalOnline  már akkor felhívta  a figyelmet  –  az egészségügyi bérpótlékok korábban sokat emlegetett alapbéresítése helyett egy újabb bérkiegészítést kapott a dolgozók egy része.

“Nem ezt vártuk, megint egy ígéret, ami nem úgy teljesült, ahogy arról még június 30-án is tájékoztattak bennünket” – utalt a Népszavában a korábbi miniszteri és államtitkári ígéretekre Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

A szakma először csak technikai bakinak tartotta, hogy az ígért határidőre, vagyis július 1-re nem jelent meg az orvosok és szakdolgozók utóbbi években szerzett bérkiegészítéseinek alapbéresítéséről szóló kormányrendelet. Nyugtatta őket az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága Semmelweis-napon kiadott közleménye is, amely szerint “2015. július 1-jétől sor kerül az egészségügyi dolgozók mozgóbérének kiengedésére. Ezzel biztosítottá válik a 2012. és 2013. évi béremelés teljes alapbéresítése. “

Most többen azt gondolják, azért jelent meg [csak] július 2-án a szóban forgó rendelet, hogy az előző napon utcára vonult szakdolgozók még ne tudják az igazat: kicsit megint át lettek verve.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán úgy reagált, így már érthető, hogy az utóbbi napokban miért beszélt az államtitkár jövő évi béremelésről, nem ideiről.

Forrás: nepszava.hu

Előzmények:

Több ezren vettek részt július elsején az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség valamint a FESZ szervezésében zajló demonstráción a József Nádor téren.

Beszédet mondtak az érdekképviseleti szervezetek vezetői, Nagy Bandó András művész úr, valamint az EURO FEDOP elnöke is a rendezvényen.