Bevallotta a miniszter: Ezt nem merik nyilvánosságra hozni…

Megállapodott a kormány a múlt péntek óta már csak három pedagógus-szakszervezet alkotta sztrájkbizottsággal. A negyedik érdek képviseleti szerv, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont kijelentette, hogy nem ír alá és új sztrájkbizottságot alapít.
 A szakszervezetek vállalták a kormánnyal a partneri szerepet, „beszállnak a csónakba, a Klebelsberg nevezetű hajó pedig az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad” – nyilatkozta az aláíráshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Mint mondta, a szerződés azért jelentős, mert azt szolgálja, hogy a gyermekek és a pedagógusok jobb helyzetbe kerüljenek azáltal, hogy emelkedik az oktatás színvonala, és a pedagógusok biztonságosabban tudják tervezni szakmai pályafutásukat.

Emlékeztetett arra, a kormány tavaly november végén már megegyezett a munkástanácsok, valamint a zene- és táncművészek szakszervezetének pedagógus tagozatával is. Akikkel eddig megállapodtak, azok a pedagógustársadalom mintegy 90 százalékát képviselik – mondta.

A kedden aláírt ötoldalas megállapodás nagyrészt azokat a foglalkoztatási és munkajogi problémákat igyekszik rendezni, amelyeket az új köznevelési törvény és az iskolák állami átvétele okozott. Átképzési programokat indítanak azoknak a tanároknak, akiket az iskolák állami átvétele után nem tudnak tovább foglalkoztatni. A megállapodás rögzíti, hogy a teljes munkaidő 80 százalékáig elrendelhető munkaidő feladathoz és nem munkahelyhez kötött, azaz a tanároknak nem kell 32 órát feltétlenül az iskolában tölteniük.

A megállapodásból a miniszter kiemelte a monitoringbizottság megalakulását, amely a közoktatási intézmények állami fenntartásba átadását kíséri figyelemmel. Utalt arra, hogy a szerződésben vállalták egy kollektív szerződés későbbi megkötését is, az ehhez fűződő munkát rövidesen megkezdik.

Amiről nem szól az egyezség

A megállapodás azonban a béremelés kérdését nem érinti. Regionális szinteken jelentős eltérés tapasztalható a pedagógusok bérezésében. Az emberierőforrás-miniszter megjegyezte: talán egyszer majd közzé merik tenni, milyen bérkülönbség van egy Kelet-Magyarországon tanító pedagógus és egy XII. kerületi tanár fizetése között.

Balog Zoltán megjegyezte: hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a rendeletet, amely új ösztöndíjprogramot indít azoknak, akik tanári szakokra jelentkeznek; ők a minimálbér összegét megközelítő juttatást kaphatnak.

A kedden aláírt megállapodást az eddigi sztrájkbizottság részéről Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképző Szakszervezet elnöke látta el kézjegyével.Fokozott esély a pedagógus-életpályamodell bevezetésére

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke elárulta: azért írták alá a megállapodást, mert az lehetőséget ad arra, hogy a közoktatás reformjában ellenőrző szerepet töltsenek be a szakszervezetek. Ez azzal a felelősséggel és feladattal jár, hogy közreadják észrevételeiket, ha pedig problémát látnak, azonnal jelzik – jelentette ki. A szakszervezet soha nem a kormányt, hanem annak intézkedéseit bírálja, ebben különbözik egy párttól” – jegyezte meg. Hozzátette: a megállapodás garancia arra, hogy a pedagógus álláshelyek átszervezések miatti megszűnésének mértékét „nagyon erősen” lehessen mérsékelni.

Kérdésre válaszolva Balog Zoltán közölte: a pedagógus-életpályamodell bevezetésére, amely 30-40 százalékos béremelésre ad lehetőséget, „ma nagyobb esély van, mint néhány hónappal ezelőtt”. Ha ez mégsem így alakulna a pénzügyi rendszer válsága miatt, akkor mindazokat a pluszfeladatokat, amelyeket az átállás miatt kell a pedagógusoknak elvégezniük, kifizetik nekik.

Az egész közszférára vonatkozó 20 százalékos bértábla-növelési követelésről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács pénteken tárgyal. A PSZ vezetője azt mondta: elfogadták, hogy a bérek kérdéséről ez a formáció tárgyaljon, hiszen a kérdés más közalkalmazottakat is érint.

A megállapodásban a szakszervezetek vállalják, hogy amíg az érvényben van, nem tartanak sztrájkot.

PDSZ non coronat

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) múlt pénteken bejelentette, hogy kilép az eddigi, velük együtt négy szervezet által alkotott sztrájkbizottságból, nem írja alá a kormány által javasolt megállapodást, és új sztrájkbizottságot kezdeményez. Mendrey László elnök azt mondta: az a megállapodástervezet, amely az előző hét második felében került eléjük, nem aláírható, a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült.

A PDSZ meg is alakította az új sztrájkbizottságot, levélben tárgyalásokat kezdeményeztek Orbán Viktor miniszterelnöktől. Mendrey László ebben azt írta: a kormány kezdeményezze a nemzeti köznevelési törvény, a szakképzési törvény és a közoktatási intézmények állami fenntartásáról szóló jogszabály február 11-ével történő felfüggesztését, az életpályamodell bevezetésének ne legyen következménye a munkaterhek növekedése és a létszámleépítés, továbbá a közszféra egészére vonatkozóan valósuljon meg a közalkalmazotti bértábla legalább 20 százalékos emelése. Végül kérte a kormányfőt, hogy jelölje ki a kabinet részéről a tárgyalásra és megállapodásra felhatalmazott képviselőjét.

forrás:  Heti Válasz Online – MTI